
Fotó: Barabás Ákos
Egy törvénymódosítás miatt több hónapra felfüggesztették a nyugdíjasok, kisgyermekek, illetve diákok utazási támogatását Székelyudvarhelyen. A nyári kánikula miatt a nyugdíjasokat igencsak kellemetlenül érintette az intézkedés.
2017. július 21., 14:182017. július 21., 14:18
Székelyudvarhely polgármesteri hivatala szüneteltetni kényszerül a nyugdíjasok, gyermekek és diákok utazási kedvezményére vonatkozó támogatást, erről minden érintettnek tájékoztató értesítést postáztak – tudtuk meg a városháza sajtóosztályától. Az intézkedés oka az, hogy az 2006/51-es, közszolgáltatásokat szabályozó törvény 2016/225-ös módosítása értelmében a közszállítást végző cég és a polgármesteri hivatal közvetlen szerződéses jogviszonyban kell álljon egymással. Így
Eddig ez a szolgáltatás a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő Urbana Zrt. közvetítésével történt.
„Arra, hogy ez az ideiglenes állapot meddig tart, nem könnyű válaszolni, hiszen ez attól is függ, hogy lesz-e nyertes szolgáltató a közbeszerzési eljárás első fordulójában, vagy sem.
– mondta el Simon Tímea Mária, a városháza szóvivője.
A hat év alattiak és a hetven évnél idősebbek teljesen ingyen utazhattak mindeddig, a nyugdíjasok és diákok pedig féláras kedvezménnyel. A támogatások összértéke átlagban elérte a havi 15 ezer lejes értéket. Amint a közbeszerzési eljárásra jelentkező szolgáltatók közül nyertest hirdetnek, és sor kerül a szerződéskötésre, a támogatás ismét életbe léphet.
Vásárolni, unokákra vigyázni, temetőt látogatni jár a városi buszjárattal egy lapunk által megkérdezett nyugdíjas. Mivel hetven éves elmúlt, mostanáig naponta használta az számára ingyenes járatot. Azt is elmondta, hogy
Az idős nő furcsállta, hogy a városháza nem tett lépéseket időben a kialakult helyzet elkerülése érdekében, viszont annak, hogy levélben értesítették az intézkedésről, örült.
– mesélte egy másik idős hölgy, aki gyakran veszi igénybe a buszt. Ők azt tapasztalták, hogy amióta felfüggesztették az utazási kedvezményt, jóval kevesebben utaznak a városi járatokon.
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!