
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A romániai államelnök-választások első fordulóját november 10-én tartják – írja az Agerpres hírügynökség.
2019. július 02., 17:412019. július 02., 17:41
2019. július 02., 17:552019. július 02., 17:55
A november 10-ei első fordulót követi majd a második forduló, november 24-én – jelentette be kedden Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
A Románia területén lévő szavazókörzeteknél is érvényes lesz az a szabály, hogy az este kilenc órai urnazáráskor még a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy az előtt sorban álló választópolgárok 23 óra 59 percig leadhatják voksukat.
A képviselőház jogi bizottsága kedden pozitívan véleményezte a külföldön létrehozott szavazókörzeteknél zajló választásra vonatkozó törvénytervezetet, amelyről szerdai plenáris ülésén vitáz és szavaz a képviselőház.
Eszerint a határokon túli szavazókörzeteknél sorban álló választópolgárok az urnazárás hivatalos időpontja, azaz 21 óra után is voksolhatnak majd. A bizottsági elnök 21 órakor megállapítja a voksolás lezárultát, de a szavazóhelyiségben tartózkodó, illetve az annak bejárata előtt sorban álló választópolgárok 21 óra után is leadhatják voksukat, legkésőbb 23 óra 59 percig.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt a szabályt csak a határon túli szavazókörzeteknél fogják-e alkalmazni, vagy az ország területén is, Mituleţu-Buică úgy felelt, hogy
„Ugyanaz az eljárás, mert a szavazókörzetekben lévő emberek az országban is élhetnek szavazati jogukkal a voksolás lezárulta, azaz 21 óra után” – mondta az AEP elnöke. Azt is nyomatékosította, hogy
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!