Megváltozott nyaralási szokások: már előre tervez az utazó

Megváltozott nyaralási szokások: már előre tervez az utazó

Bulgária, Törökország, Görögország és Egyiptom a legnépszerűbb nyaralási úti célok között

Fotó: 123RF

Míg néhány éve elképzelhetetlennek tűnt az utazási irodák számára is, hogy már januárban nyaralásokat foglaljanak az utazóik, mára ez teljesen elterjedt. A szabadságolók rájöttek, amellett hogy olcsóbb az előre lefoglalt nyaralás, a választék is több ilyenkor.

Szász Cs. Emese

2019. január 16., 21:572019. január 16., 21:57

Az előfoglalási kedvezmények rendszerint már decemberben megkezdődnek, gyakorlatilag az év végén éri meg a legjobban lefoglalni a következő nyári szabadságunkat, de még januárban, februárban és márciusban is vannak akciós ajánlatok.

Minél korábban kezdünk nyaralás után nézni, annál jobb,

nem csak azért, mert akár 40-50 százalékkal kevesebbért megkaphatjuk a szálláshelyet, hanem mert ilyenkor még bő választék áll a rendelkezésre a helyszíneket és szálláshelyeket illetően.

Mennyire higgyünk a 40-50 százalékos kedvezményekkel meghirdetett utazási ajánlatoknak? Erre a kérdésünkre a marosvásárhelyi World Travel Shop iroda ügyvezetője, Kelemen Barna adta meg a választ. Rámutatott, a kedvezmények ilyenkor mindig reálisak, de általában csupán a szállásra vonatkoznak, a szállodák ugyanis szeretnék látni az előre betelt helyeket, ezért akár féláron eladják ilyenkor a szobákat.

Idézet
Érdemes foglalni most, mert lényeges összegeket tudnak megtakarítani az utazók.

Az a tapasztalatunk, hogy ki is használják ezeket a kedvezményeket egyre többen. Tíz évvel ezelőtt – amikor szinte kizárólag csak nyáron kopogtak be az irodánkba – nem hittük volna, hogy a január az egyik legforgalmasabb időszakunk lesz egyszer” – fogalmazott a marosvásárhelyi iroda ügyvezetője. Hozzátette, a különböző előfoglalási kedvezmények egészen március végéig tartanak, aztán áprilistól már nem csak magasabbak lesznek az árak, de az utasok azt foglalják, ami megmaradt, már nem tudnak annyira válogatni.

Kelemen Barna az utazási szokásokról elmondta, hogy míg két éve az átlag utazó 500 eurót szánt az utazásra fejenként, most mintha valamivel több pénzt fordítanának erre: kétszemélyes utazások esetén 1200-1300 eurót költenek a marosvásárhelyiek. Természetesen van, aki ennél többet, mások kevesebbet tud rá szánni.

Legolcsóbban még mindig Bulgáriába lehet elutazni, olcsóbb mint a román tengerpart és a szolgáltatások színvonala is jobb.

Egy kétgyerekes család már 600 euróból is megúszhatja az all inclusive nyaralást egy tengerparti szállodában. Valamint autóval is el lehet menni Görögország közeli vidékeire, ahol apartmanokban, saját ellátással nyaralni nem megterhelő anyagilag. Amúgy Kelemen Barna szerint a marosvásárhelyi reptérről elérhető charterjáratok nagyban befolyásolják az utazó kedvet, éppen ezért egyik legnépszerűbb úti cél Törökország és Egyiptom, amely közvetlenül elérhető, de az utazási szakember szerint

egyre többen utaznak Tunéziába, Olaszországba, de az egzotikumokat is keresik.

Ugyanakkor az üdülési utalványok hatására nagyon megnőtt a belföldi utazások eladása, Kelemen Barna szerint legalább két-háromszor annyit adtak el, mint az azelőtti években.

A színes udvarhelyiek

A székelyudvarhelyi Hedon utazás iroda vezetője, Bihari Márta sem panaszkodik, már megkezdődött az előfoglalási szezon náluk is – ezt kihasználják az utazók. „Decemberben 23-32 százalékos kedvezmények is voltak, most is 20-25 százalékosokat tudunk ajánlani. Mondhatom, hogy olyan két-három éve szokás lett Udvarhelyen is, hogy kihasználják ezeket a kedvezményeket, már fél évvel az utazás előtt lefoglalják a szabadságot. Most is rengeteg az érdeklődőnk” – mondja Bihari Márta. Az utazási szakértő elismeri, bár Bulgáriába foglalnak most is a legtöbben, kezdett feljönni Törökország és Egyiptom is, s sokan utaznak Portugáliába, Spanyolországba, Olaszországba is, de Mexikó is visszatérő célpont. A változatos úticéloknak megfelelően a költekezés tekintetében is színesek az udvarhelyiek:

Bulgáriába fejenként 180 euróért már el lehet utazni, Egyiptom 450-500 euróba kerül fejenként,

Spanyolországba 750 eurótól kezdve lehet eljutni, míg Mexikóba 2500 euróból – erre is, arra is van igény Bihari Márta szerint. Hozzátette, az üdülési csekkek hatása megérződött náluk is, olyan utazók is megjelentek, akik sosem voltak náluk még eddig. „Azt hiszem, nagyon jót tett a belföldi turizmusnak, de nagyon sok embernek is az üdülési csekkek lehetősége. Volt olyan utazó házaspárunk, amelynek tagjai húsz év házasság alatt sosem engedtek meg maguknak nyaralást, most az üdülési csekk miatt megtehették” – mutatott rá a szakember.

A csíkiak kivárnak

Bár az előfoglalási kedvezmények már Csíkszeredában is megjelentek, Tódor Etelka, a Fenyő Travel utazási ügynökség vezetője szerint a csíkiak még inkább csak tapogatóznak, bár sokszor száz eurókban is mérik a különbséget.

Most, ha egy személy 200 euróért el tud menni Bulgáriába nyaralni, az április után már 350 euróba fog kerülni.

„Az a tapasztalatunk, hogy aki nyáron utazik, az télen is, s most még inkább a síutakkal vannak elfoglalva a szabadságolók, a nyarat még csak tervezik, valamint a megmaradt üdülési csekkeket költik el belföldi célokra” – magyarázza az utazási szakértő. Amúgy továbbra is Görögország, Bulgária és Törökország a top három desztináció, ezeket a helyszíneket választják leggyakrabban a szabadságolók, de akad azért igény az egzotikumokra is. Hogy mennyit költenek a csíkszeredaiak nyaralásra? Tódor Etelka szerint 200 és 1000 euró között változik ez az összeg fejenként, s úgy tűnik, Csíkban is valamivel többet szánnak rá most, mint 2-3 évvel ezelőtt, s előnyben részesítik a négycsillagos szállodát a három csillagossal szemben. Az előfoglalási kedvezmények egyik hátrányának tartják sokan, hogy előre ki kell fizetni, s nem lehet csak úgy lemondani, mert meggondolta magát az ember. Sokan sztornó biztosítást kötnek ilyenkor, de még abban az esetben is jól meg kell indokolni a lemondást, az nem elég, hogy nem engedtek el szabadságra a munkahelyről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Megszűnt a munkahelyük, több száz kilométerrel távolabb ajánlottak nekik mást

Az otthonuktól 340 kilométerre levő Aradra akarták áthelyezni a marosludasi kábelgyár közel kétszáz alkalmazottját. Az érintettek nemet mondtak és bizonytalan helyzetbe kerültek, hiszen csak egy hónapig ajánlottak nekik technikai munkanélküli segélyt.

Megszűnt a munkahelyük, több száz kilométerrel távolabb ajánlottak nekik mást
2024. május 07., kedd

Újra kellett éleszteni egy gépkocsi alá szorult férfit

Egy személygépkocsi alá szorult áldozathoz riasztották a tűzoltókat és mentőegységeket kedden délután. A férfinak leállt a szívműködése és a légzése, újra kellett éleszteni.

Újra kellett éleszteni egy gépkocsi alá szorult férfit
2024. május 07., kedd

Kénytelenek újjáépíteni a Sórét utcai hidat a korondi hulladékátrakó kiszolgálására

Hamarosan hozzáfognak a korondi Sórét utcai híd újjáépítéséhez, a munkaterepet kedden adták át a kivitelező cégnek. A munkálatra szükség van, hiszen az útszakasz a korondi hulladékátrakó állomást hivatott kiszolgálni.

Kénytelenek újjáépíteni a Sórét utcai hidat a korondi hulladékátrakó kiszolgálására
2024. május 07., kedd

Éjszaka is dolgoznak, forgalomkorlátozásra kell számítani

Marosvásárhelyen a megbízott szakcégek folytatják a Dózsa György utca felújítását, újabb szakaszokon marják fel az aszfaltot és öntenek új réteget.

Éjszaka is dolgoznak, forgalomkorlátozásra kell számítani
2024. május 07., kedd

Ketten is ittasan autóztak a csíkszéki közutakon hétfőn, de lebuktak

Két személyt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök hétfőn Csíkszéken – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Ketten is ittasan autóztak a csíkszéki közutakon hétfőn, de lebuktak
2024. május 07., kedd

Bejegyzetlen motorkerékpárral közlekedtek Hargitafürdőn

Csendőrök értesítették a rendőröket vasárnap délután, hogy több személy is bejegyzetlen motorkerékpárral közlekedik a 138A jelzésű megyei úton Hargitafürdőn.

Bejegyzetlen motorkerékpárral közlekedtek Hargitafürdőn
2024. május 07., kedd

Kevesebb bürokráciát, több támogatást várnak az EU-tól

Habár a helyi költségvetések többszöröséért lehet pályázni az Európai Uniónál, el kell érni, hogy nagyobb mértékű támogatás érkezzen az erdélyi magyar közösségnek, kevesebb bürokratikus munkával – véli Bíró Barna Botond, Hargita megyei tanácselnökjelölt.

Kevesebb bürokráciát, több támogatást várnak az EU-tól
2024. május 07., kedd

Csíkszeredai fesztiválon lesz látható a marosvásárhelyi színisek munkája

A csíkszeredai Unscene művészeti egyetemek fesztiválján 18 marosvásárhelyi színis produkciót vonultatnak fel májusban. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói májusban több filmmel és előadással is jelen lesznek különböző fesztiválokon.

Csíkszeredai fesztiválon lesz látható a marosvásárhelyi színisek munkája
2024. május 07., kedd

A huszadik Hargitai Megyenapokra készülnek

Huszadik kiadásához érkeztek a Hargitai Megyenapok, amelyet május 8-20. között tartanak. A szervezők Csíkszéken, Udvarhelyszéken és Gyergyószéken is várják az érdeklődőket, a részleteket kedden sajtótájékoztatón ismertették.

A huszadik Hargitai Megyenapokra készülnek
2024. május 07., kedd

Az emberek felé rontott, így kilőtték a településre visszajáró medvét Szentábrahámon

Az emberekre is rárontott a Szentábrahámon garázdálkodó nőstény medve hétfőn éjjel, így a sikertelen altatási kísérlet és riasztás után kénytelen volt kiadni a kilövési parancsot az összeállt bizottság vezetője.

Az emberek felé rontott, így kilőtték a településre visszajáró medvét Szentábrahámon
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!