
Fotó: Boda L. Gergely
Frissen sült fánkkal és meleg teával fogadták a marosszentgyörgyi polgármestert a helyi Egyesülés negyed lakói, aki szerdán magnóliafa ültetéssel avatta fel a felújított lakótelepet. A Szent György Napok keretében zajlott esemény csak egy a sok közül, amellyel kedveskednek a helybélieknek és a környező települések lakóinak.
2017. április 19., 21:102017. április 19., 21:10
Sófalvi Szabolcs polgármester a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a Szent György Napok rendezvényeivel elsősorban közösséget akarnak építeni,
„Az első nap, kedden 27 helyi festőművész állította ki alkotásait, és a helyi egészségügyről, orvosokról írt könyvet mutattunk be. Ott voltak az alkotók, a régi orvosok, nővérek, gyógyszerészek, alig fértünk el az amúgy tágas kultúrotthonban.
A felújított lakónegyed. Jobb életkörülmények
Fotó: Boda L. Gergely
– fogalmazott a községvezető, akitől megtudtuk, hogy a szerdán átadott lakónegyed után folytatják a községfejlesztést, jelenleg a Sportolók és az Új negyedben dolgoznak a gépek és a szakemberek, új járdákat készítenek, parkokat alakítanak ki, aszfaltoznak. A tömbházakban több mint 1200-an laknak, és fontos, hogy szép és rendezett környezetben élhessenek.
Szerdán nemcsak a szépen rendbetett Egyesülés lakótelepet adták át, hanem a település marosvásárhelyi bejáratához kihelyeztek három feliratot is, amely két nyelven hirdeti, hogy Marosszentgyörgy turisztikai és kulturális település.
Sófalvi Szabolcs szerint a turisztikai cím elnyerése többek között azért is fontos számukra, mert olyan pénzalapokra tudnak pályázni, amelyekre csak kevés település.
Fotó: Boda L. Gergely
A kulturális települési-díj elnyerése szintén fontos, mert bizonyítja, hogy a kisebb-nagyobb közösségek összefogása, közös rendezvények szervezése eredményes és jól működik Marosszentgyörgyön.
A Szent György Napok további programja
A marosszentgyörgyi Szent György Napok keretében pénteken délután magyar néptáncfesztivál lesz, gyermekprogramokkal, egészség-szigettel várják az érdeklődőket. 20 órától a Red Parlament és az Irigy Hónaljmirigy koncertezik, majd utcabál lesz. Szombaton családi programokkal várják a szülőket és gyermekeket, lesz fafaragás, agyagozás, dobolás, 18 órától a Blue Art magyar közismert slágerekkel szórakoztatja az egybegyűlteket, majd 20 órától az R-GO lép fel. Az esti negyed tizenegykor kezdődő tűzijáték előtt a Connect-R lép színpadra.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
szóljon hozzá!