Hirdetés
Hirdetés

Megsüllyedt a Homoródszentlászlóra vezető út, egyelőre túl költséges a javítás

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Egyetlen út vezet Homoródszentlászlóra, de az is több helyen megsüllyedt, ezért érdemes óvatosan közlekedni a település irányába. Jelenleg túl költséges a községnek a helyreállítás, ám a polgármesternek vannak hosszú távú tervei a megoldásra.

Fülöp-Székely Botond

2026. június 22., 12:212026. június 22., 12:21

Olvasóink hívták fel a figyelmünket, hogy megsüllyedt és leszakadt az egyetlen út, amely a Kányád községi Homoródszentlászlóra vezet. Mi is jártunk a helyszínen, ahol azt tapasztaltuk, hogy

az út ugyan nem járhatatlan, de nagyon oda kell figyelni vezetéskor, különben könnyen kár keletkezhet a járművekben.

Hirdetés
•  Fotó: Olti Angyalka Galéria

Fotó: Olti Angyalka

Pereskedtek is

György Sándor polgármester a Székelyhonnak elmondta, hogy a 2008-ban kezdődő mandátumának elfoglalásakor még egy földút vezetett a faluba, ahol nagyjából tíz háztartásban élnek állandó lakók.

„Akkor a mentő sem tudott kimenni Homoródszentlászlóra” – jegyezte meg. Ezt követően lekövezték a szakaszt, majd 2018-ban pályázatot nyertek és egy nagyobb útépítés kezdődött, amelynek részeként aszfaltot is leterítettek. A munka három év alatt zárult le, ám

az önkormányzat nem volt megelégedve az eredménnyel, hiszen egy éven belül repedések jelentek meg.

Járható az út, ám érdemes óvatosan közlekedni Galéria

Járható az út, ám érdemes óvatosan közlekedni

Fotó: Olti Angyalka

A vita pereskedésbe torkollott, ám végül a kivitelezőnek adtak igazat. Az eljárás részeként egy szakértői véleményt elkészítését is elrendelték, amelyből kiderült, hogy

folyamatos mozgásban van a domboldalt alkotó talaj.

Hasonló gondok jelentkeztek az Abránfalva felé vezető úton is, amely a domboldal másik részén található. Jelenleg az is nagyon rossz állapotban van.

Egyelőre nincs rá pénz

A szakértői vélemény szerint több méter mélyre kell leásni a problémás szakaszoknál, majd

betonoszlopokkal és támfalakkal kell stabilizálni az utat

– magyarázta az elöljáró.

•  Fotó: Olti Angyalka Galéria

Fotó: Olti Angyalka

Ez viszont egy költséges beruházás lenne, amit nem engedhet meg magának a község. Jelenleg ugyanis, a községben folyamatban lévő vízhálózat-építési és utcamodernizálási befektetések önrészére tartalékolnak – abból a kevés pénzből, ami rendelkezésükre áll. Egyelőre csak annyit tudnak tenni, hogy

kitáblázzák a problémás szakaszokat a balesetek elkerülése érdekében.

Hosszú távú terveik azonban vannak, hiszen pályázni szeretnének a községben lévő, még le nem aszfaltozott utcák modernizálására. Bíznak benne, hogy ennek részeként az útleszakadásokat is sikerül helyrehozni.

A polgármester addig is arra kéri az autósokat, hogy óvatosan közlekedjenek a problémás szakaszokon.

•  Fotó: Olti Angyalka Galéria

Fotó: Olti Angyalka

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés