Hirdetés
Hirdetés

Megnyitották a Nagy Imre tiszteletére rendezett tárlatot Csíkszeredában

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Másfél éves előkészület után nyitották meg az Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című kiállítást csütörtökön a Csíki Székely Múzeumban. A tizenkét művész hatvanhat munkájából álló tárlat augusztus végéig látogatható.

Iszlai Katalin

2018. május 17., 22:242018. május 17., 22:24

2018. május 17., 22:282018. május 17., 22:28

A Mikó-várban megnyitott kiállítás Aba-Novák Vilmos és Nagy Imre korai alkotói korszakát helyezi előtérbe, valamint művésztársaságuk rangos munkáit tárja az érdeklődők elé. A tárlaton több mint hatvan műtárgyat állítottak ki a Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum gyűjteményéből, illetve marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári magángyűjteményekből.

Idézet
A most megnyitott kiállítás erdélyi viszonylatban előzmény nélküli. A 125 éve született festőóriásunk, Nagy Imre előtt kívántunk tisztelegni vele

– fogalmazott köszöntőbeszédében Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. „Továbbra is küldetésünknek tekintjük, hogy a nagyközönség számára talán kevésbé ismert, de korszakos jelentőségű és ízlésformáló művészeti tárlatok megrendezését, amelyek arra is bizonyítékul szolgálnak, hogy az erdélyi művészek legjava mindig a magyarországiakkal azonos színvonalon alkotott.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Másfél év előkészület, széleskörű szakmai, támogatói és civil összefogás eredményeként elhoztuk az erdélyi kultúrabarát közösség által már régóta várt kiállítást. A huszadik század első felének meghatározó, európai rangú magyar művészetet láthatnak itt Csíkszeredában, Székelyföld szívében” – hangsúlyozta.

Hirdetés

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ezt követően arról beszélt: három nap alatt ez már a harmadik olyan rendezvény megnyitója a városban, amely Nagy Imre alakjához kapcsolódik.

„Művészet nélkül lehet élni, de az olyan, mint a sivatagon átvezető út. Egymagában indul el rajta az ember, és nem tudja, hogy megérkezik-e. A művészetekben sem biztos, hogy megérkezik, de legalább gyönyörű környezetben, élménydús lelkivilággal halad előre. A kultúráról nem beszélni kell, a kultúráért tenni kell. Köszönöm mindenkinek, aki itt van, és aki hozzájárult ahhoz, hogy ma itt lehessünk, hiszen ezáltal meg tudjuk mutatni, hogy nálunk nem sivatag van, hanem élménydús élet” – emelte ki Ráduly.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A polgármester sivataggal kapcsolatos hasonlatára válaszolva Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja úgy fogalmazott: a csíkszeredai kulturális élet egy nagyon erős oázis.

Idézet
Az, ami Csíkszeredában és több székelyföldi nagyvárosban kulturális élet néven történik körülöttünk, bármely magyarországi megyeszékhely dicsőségére válna.

„Nagyon erős kulturális közeg van itt, a magyar kulturális javakra nagyon nagy az igény, ehhez csak gratulálni tudok” – adott hangot véleményének a konzul.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A köszöntőbeszédeket követően a tárlat kurátora, Szücs György művészettörténész szakmai szempontból értékelte a kiállítást. A Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesi tisztségét ellátó szakember rámutatott, a 125 éve született Nagy Imre tiszteletére megnyitott kiállítás által a zsögödi művészt igyekeztek méltó helyre emelni művésztársai között, akikkel együtt indult.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az 1890-es évek elején született generáció – amelyhez többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Nagy Imre, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos és Jándi Dávid is tartozott –, közös jellemzője, hogy

művészi pályakezdésüket az első világháború derékba törte, de azután hosszabb-rövidebb ideig mindannyian tanultak a budapesti Képzőművészeti Főiskolán.

A hasonló érdeklődés, illetve a sokszorosított grafikai stílus megújítása miatt a korszakban rézkarcoló nemzedékként tekintettek rájuk.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Nagy Imre azonban egy idő után kissé bezárkózott az erdélyi képzőművészetbe és kultúrába, törekedett arra, hogy életművét saját népének ajándékozza. Kortársai eközben a különböző aukciókon mozogtak, műveik magángyűjtőkhöz kerültek, a nevük külföldi kiállításokon forgott, Nagy Imréé viszont nem, és ilyen módon őt a jelentőségétől messze lemaradva kicsit a székely festő, az erdélyi tájképfestő kliséjébe helyezték.

A tárlat augusztus 31-ig, keddtől vasárnapig naponta 9 és 17 óra között látogatható.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Nem kegyelmeztek: 5 óra alatt 40 ezer lejre bírságolták a sofőröket az A1-es autópályán

Csaknem duplájával haladta meg a megengedett sebességet egy autós az A1-es autópályán, ráadásul a jogosítványa is le volt járva. Az ellenőrzések során több szabálytalan sofőrt is lefüleltek a rendőrök, a kiszabott bírságok értéke 40 ezer lejre rúg.

Nem kegyelmeztek: 5 óra alatt 40 ezer lejre bírságolták a sofőröket az A1-es autópályán
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

2026. május 03., vasárnap

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton

Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton
2026. május 03., vasárnap

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében

Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön

Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

2026. május 02., szombat

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi

Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban

A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban
2026. május 02., szombat

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben

A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben
2026. május 02., szombat

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette

Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette
Hirdetés