
Egyre csak romlik a megyei út az elterelt forgalom miatt
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fokozott ütemben romlik a Székelyszenttamáson átvezető 134B jelzésű megyei út állapota, amióta a Tibód határában leszakadt rész miatt a 134C jelzésű megyei útról oda kellett terelni a teherforgalmat. Hargita Megye Tanácsa a lakók türelmét kéri az ideiglenes elterelés miatt, egyelőre ugyanis nincs más lehetőség a teherautók közlekedésének megoldására.
2021. július 06., 15:512021. július 06., 15:51
A júniusi áradásokkor tovább romlott a Tibód határában leszakadt 134C jelzésű megyei út állapota, ahol 3,5 tonnás súlykorlátozást kellett bevezetni a balesetek elkerülése érdekében. Éppen ezért
hiszen azóta fokozott ütemben kezdett romlani a megterhelt út, amely nemcsak megsüllyedt néhány helyen, hanem újabb gödrök is keletkeztek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A személyautókkal történő közlekedés is nehezebbé vált a sebesen hajtó teherautók miatt, hiszen két jármű csak akkor fér el egymás mellett, ha legalább egyik lehúzódik az út szélére.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke lapunknak kifejtette, egyszerűen
miután veszélyessé vált a Tibód közeli útleszakadás. Mint mondta, meg kell érteni a vállalkozókat is, hiszen nekik is dolgozniuk kell.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyébként ideiglenes lezárásról van szó a 134C jelzésű megyei úton, hiszen ott hamarosan elkezdődik a leszakadás kijavítása. Amint befejeződik a munka, újból használhatják a szakaszt a teherautósok, így megszűnik a plusz forgalom Székelyszenttamáson.
A megyei önkormányzat alelnöke hangsúlyozta, már régóta terveik között szerepel a 134B jelzésű megyei út felújítása – ám ez eddig nem volt prioritás, hiszen más településeken rosszabb körülmények vannak –, így reméli, hogy a már említett útleszakadás kijavítása után hamarosan sikerül azt is korszerűsíteni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!