
Fotó: Gecse Noémi
Magyarországon a következő négy év irányát meghatározó választásokat tartanak 2018-ban. Megmarad erős nemzetállamnak, vagy internacionális olvasztótégellyé válik az ország? A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor péntek délutáni, Magyarország: választás előtt című előadásán a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői próbáltak választ adni a kérdésre.
2017. július 21., 20:092017. július 21., 20:09
Mint minden választás, ez is sorsdöntő – indította a beszélgetést Kósa Lajos, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoport frakcióvezetője. „Maradjunk meg magyar és európai országnak. Nem hiszünk az internacionális olvasztótégelyben,
– fejtette ki Kósa. Arra a moderátori kérdésre, hogy „a várhatóan brutális kampányban” ki lesz az ellenfél, a Fidesz frakcióvezetője úgy válaszolt, „azt én is szeretném tudni”. Szerinte ugyanis jelenleg Magyarországon „a baloldal nem úgy működik, ahogy egy demokráciában szükség lenne rá”, ráadásul
Nehéz megfejteni, mit jelent manapság a Jobbik – értékelt Kósa –, és nehéz megérteni azt is, a „néppártosodó” Vona Gábor miért jelentett ki olyat a választással kapcsolatban, hogy „vagy győzelem, vagy halál”. „A cukiságkampányuk megzavarta az eddigi szavazóbázisukat, a balra elmozdulás ellenére nem szereztek baloldali támogatókat” – vélte. A Legyen Más a Politika (LMP) számára is mindig élet-halál kérdése a választás – tette hozzá –, pedig
„Amikor valaki az életéért küzd, ott nincsenek szabályok. Ezt látjuk az ellenzéken is” – utalt a Kósa „a várhatóan brutális kampányra”. Elmondta, ha a Fidesz–KDNP mégsem nyeri meg a választásokat, „akkor sem lesz világvége, nem dől senki a kardjába, nemzeti érdekek mentén, ellenzékből politizálunk tovább”.
Fotó: Gecse Noémi
Kósa azonban nem aggódik túlságosan, mivel „az ellenzéken belül is verseny van”, egymást licitálják túl abban, hogy „ki tud hangosabban brutálisat mondani a kormányra”. „A tolvaj gazember egy teljesen normális ellenzéki megszólítás lett, de
– jelentette ki a frakcióvezető.
Az ellenzéki megosztottságra visszatérve Kósa az MSZP-vel kapcsolatban azt mondta, a baloldali párton belül is két stratégia van: az egyik abból indul ki, hogy 2018-ban lehetetlen megverni a Fidesz–KDNP-t. Az, hogy az egyes körzetekben felül tudjanak kerekedni, csak akkor valósítható meg, ha jövőben akkora (még nem kormányváltó) erőt mutatnak fel, amellyel „kiütik” a kisebb pártokat, majd négy év után egy kormánypárti jelölttel szemben csak egy, a nagyobb ellenzéki pártokat összefogó jelölt indul. A másik stratégia ennek teljesen ellentmond – folytatta Kósa –, aszerint most kell összefogni, most kell megpróbálkozni a Fidesz megverésével.
Fotó: Gecse Noémi
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt Képviselőcsoport frakcióvezetője szerint „a Fidesz–KDNP az egyetlen életképes magyarországi párt”. A jövő évi választásoknak két kimenetele lehet – tette hozzá –, vagy létrejön a nyílt társadalom, vagy marad a kereszténydemokrata szellemiség. Szerinte az ideológiai szempontokat szem előtt tartó nyílt társadalom „a gyakorlat vizsgáján bukott meg”, a multikulturalitás nem működő modell. „Ha ez kerül hatalomközelbe, akkor Magyarországon egy másik, velünk együtt élni nem képes kultúra is megjelenik” – jelentette ki. A másik lehetőség a keresztény világnézet továbbvitele, „ez a modell pedig bizonyította, hogy a monarchiában és a demokráciában is életképes”.
ehhez pedig, mint mondta, a külhoniak szavazataira is szükség van.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!