
Kiíratják, bezúzzák. Hamar megy ez
Fotó: Kristó Róbert
Hétfőtől külön program szerint fogadja a Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és a Járműbejegyzési Közszolgálat azokat, akik részt vesznek a roncsprogramban, és töröltetni akarják a nyilvántartásból a régi autójukat.
2017. május 22., 17:162017. május 22., 17:16
2017. május 22., 17:162017. május 22., 17:16
A Kovászna megyei prefektúra tájékoztatása szerint két ablaknál is fogadják a programban résztvevőket, naponta 8.45 és 10.45 között.
A külön programra azért volt szükség, mert az online foglalás esetében legkorábban július 10-re lehet időpontot kérni, ezzel pedig nem tudnák betartani a 30 napos, szoros határidőt. Ez már a második engedmény, amit a prefektúra alárendeltségébe tartozó közszolgálat tesz a háromszéki ügyfeleknek, korábban a vállalkozóknak kedvezett. Ők sem kell online időpontot foglaljanak a haszongépjárműveik beíratásához, hanem
Ezt a kereskedelmi és iparkamara petícióban kérte, azzal érvelve, hogy a vállalkozók általában hitelből vásárolják ezeket a járműveket, és dolgozniuk kell vele, hogy a kölcsön részletét törleszteni tudják.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek program, amelynek keretében személyenként és éjszakánként már 39 lejtől lehet szállást foglalni a román tengerparton. Az akció szeptember 30-ig tart, egyes ajánlatok pedig októberben is érvényesek.
Olcsóbban lehet tankolni gázolajat Romániában, miután a pénzügyminisztérium 20-ról 25 százalékra növelte az üzemanyag ideiglenes jövedékiadó-kedvezményt, kedden. A mérséklődés azonban nem jelenti azt, hogy mindenhol 10 lej alatti az üzemanyag ár.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
szóljon hozzá!