
Fotó: Gecse Noémi
Betakarították az önkormányzat által gondozott, egy hektáron termett káposztamennyiséget Csíkcsicsóban szombaton. A helyi önkormányzat célja, hogy újra nagy káposztatermő faluként legyenek ismertek, a helyiek éljenek a káposztatermesztés adta lehetőségekkel.
2017. október 15., 14:232017. október 15., 14:23
Az „újrahonosítás” érdekében az év elején palántákat ültettek, egész évben gondozták, a betakarítást pedig közösségi ünnepként szervezték meg.
Fotó: Gecse Noémi
Száva János is a betakarítók között volt, mint mondta, a lecsapolás előtt kenderáztató tavak voltak a helyszínen, a vizenyős talajt pedig szerette a káposzta. A lecsapolás után viszont megváltozott a talaj minősége, a káposztának már kevésbé kedvez. A megváltozott körülmények miatt ‒ meglátása szerint ‒ a valamikori hagyományt nehéz lesz visszaállítani.
Fotó: Gecse Noémi
Becze Levente, aki a káposztaföld megművelésért is felel, érdeklődésünkre elmondta, a termés nem lett kiváló ugyan, de – első próbálkozásként – elfogadhatónak tartja. Bevallotta ugyanakkor,
amelyek között, mint utóbb kiderült, nyári káposzta is volt. Emellett jövőre mindenképp növelnék a terület méretét is.
Fotó: Gecse Noémi
A helyi fúvószenekar nemcsak a reggeli kedvcsinálót fújta, hanem a káposztaföld mellett, majd a Madéfalvára tett felvonulás alatt is biztosította a jó hangulatot. Péter Lukács polgármester tapasztalataik alapján tájékoztatott, hogy
Fotó: Gecse Noémi
Testvértelepülési megállapodások
Mint a községvezetőtől megtudtuk, a szombat délutáni dísztanácsülésen aláírtak két testvértelepülési megállapodást Kétpó és Tápiószecső küldöttségével. Emellett bemutatták a Bethlen Gábor Alap finanszírozásával kiadott csicsói káposztatermesztésről szóló kézikönyvet ‒ amelyhez korábban gyűjtött hanganyagokat is csatoltak CD-n. Kolumbán Gábor előadása után pedig termésbállal, bulival várták a helyieket a kultúrotthonba.
Fotó: Gecse Noémi
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
szóljon hozzá!