Hirdetés
Hirdetés

Megjött a tavasz első hírnöke Háromszékre

•  Fotó: Kelemen László

Fotó: Kelemen László

Fészekre szállt hétfőn a háromszéki Bikfalván az első gólya, amelyik immár hat éve mindig elsőként érkezik meg – adta hírül Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke.

Dimény Árpád István

2023. március 07., 11:332023. március 07., 11:33

A tavasz hírnökét a szentivánlaborfalvi galambász, Korodi Mihály vette észre elsőként, és azonnal jelezte is az egyesületnek.

A tény, hogy évek óta mindig ez a nagymadár tér vissza elsőnek Háromszékre, március 3. és 8. között, Kelemen szerint azzal magyarázható, hogy közelebbre vándorol, mondhatni „okosabb” a társainál.

Hirdetés

Kelemen elmondása szerint Kovászna megyében több mint 320 gólyafészek létezik, az egyesületük minden évben nyújt be pályázatot fészektartók felszerelésére. Ezekre azért is van szükség, mert

az elmúlt tíz évben 70-nel nőtt a gólyafészkek száma, és a legtöbb fészek korántsem tűzbiztos, a madarak által felhordott ágak gyakran rálógnak a villanyvezetékekre, rövidzárlatot okozhatnak, amitől kigyulladhat a fészek – erre is volt már példa.

„Több helyen is pályázunk, minden évben újabb és újabb fészektartókat szerelünk fel. Tavaly hatot sikerült, hármat Illyefalván és hármat Sepsikőröspatakon. A tavaly és tavalyelőtt az anyagbeszerzést nehezítette a vas napról napra változó ára, a drágítások keresztbe tettek. Évente 5-6-ra futja, mert költségesek.

Idézet
Két-háromezer lej darabjuk, és ez csak az elkészítés”

– részletezte a Rara Avis elnöke. „Szerződést kimondottan a hivatalokkal tudunk kötni, mivel pályázati pénzről számolunk el, és magánszemély nem tud a törvény által elfogadott elismervényt adni erre a célra” – tette még hozzá.

Ha valaki szeretne fészektartót, akkor a rara-avis@freemail.hu címen, optimális esetben fényképpel is ellátott levélben vagy a 0722-313 371-es telefonszámon jelezheti igényét.

„Az egyesületünk az igénylők támogatásával tudja csak megvásárolni, elkészíttetni a fészektartókat, amiket majd az áramszolgáltató cég segítségével helyezzük ki. Ezt a módszert azután vezettük be, miután többen megfogalmazták, hogy ők állnák a tartók elkészítésének költségeit, a több száz lejt, csak láthassák a madarakat lakásaik közelében. Persze, optimális esetben a helyi önkormányzatokkal együttműködve, ezek anyagi támogatásával – hiszen egy önkormányzatnak ezek nem nagy összegek – is kirakhatnánk ilyen tartókat, segítve a gólyákon. Szóval az együttműködés a kulcsszó” – fejtette ki Kelemen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére

Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában

Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában
2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
Hirdetés