Megérkezett Hargita megyébe és néhány napon belül átvehető lesz a középiskolások szociális ösztöndíjprogramja keretében adott támogatás.
2011. november 08., 17:152011. november 08., 17:15
2011. november 08., 17:282011. november 08., 17:28
A középiskolásoknak indított szociális ösztöndíjprogram (Bani de liceu) keretében Hargita megyében 2004 diák részesül támogatásban. Az oktatási tárca korábbi közlése szerint 2003-an kapták meg az ösztöndíjat, egy utólagos óvás nyomán azonban egy diák még bekerült a támogatottak körébe.
Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója kedden közölte, megérkezett a megyébe a pénz az ösztöndíjakra, két és fél hónapnyi támogatást utaltak át a tanfelügyelőségnek. A gazdasági igazgató tájékoztatása szerint a tanfelügyelőség szerdán küldi tovább az összegeket az iskolákhoz. „Hogy a diákok ezt követően mikor kapják meg a pénzt, a tanintézmények operativitásának függvénye” – mondta a gazdasági igazgató. Közlése szerint szeptemberre 114 lejt, októberre és novemberre pedig a teljes összeget, 180–180 lejt kapnak az ösztöndíjban részesülő diákok.
A szociális ösztöndíjat az oktatás idejére kapják a jogosultak, továbbá az érettségi, valamint a szakmai vizsgák, gyakorlat idejére is támogatásban részesülnek. A jogosultságot ugyanakkor el is lehet veszíteni, például az igazolatlan hiányzások vagy a hetes alá csökkentett magaviseleti jegy miatt megvonhatják a támogatást.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!