Megélni a szeretet és a hit közösségét

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Volt égető napsütés, és volt zuhogó eső, ám semmi sem szegte kedvét annak a több százezer zarándoknak, aki a Nagy- és Kis- Somlyó hegye közötti Nyeregben, a 445. pünkösdi búcsús zarándoklat színhelyén fohászkodott szombaton a Szűzanyához. Az idei búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt, aki összefogásra, áldozatvállalásra és erkölcsi megújulásra buzdította a híveket.

D. Balázs Ildikó

2011. június 11., 19:212011. június 11., 19:21

2011. július 08., 14:052011. július 08., 14:05

Képgaléria 1, 2

„Mária által Jézushoz!” – ez volt az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú jelszava, amelyre zarándokok ezrei érkeztek szerte a nagyvilágból. A két Somlyó hegye közötti Nyeregben összegyűlteket az erdélyi ferencesek nevében Orbán Szabolcs, a Szent István Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke köszöntötte. Mint fogalmazott, az igazi zarándok lélekben is nagy utat jár be, számára pedig az igazi kihívást azon akadályok leküzdése jelenti, amelyek megakadályozzák az Istenhez való közeledést.

„Mindannyian hazajöttünk ide, mert Mária gyermekei vagyunk, s az édesanya mindig hazavár minket” – dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint ez az a kapocs, amely mindannyiunkat összeköt.

Spányi Antal székesfehérvári püspök

„A hitért harcolni kell, és a hitet védelmezni kell. Az embernek ki kell állni a hitéért” – mondta az ünnepi szentmisén elhangzott prédikációjában Spányi Antal. A székesfehérvári püspök beszédében értékeink, a család, a gyermek védelmére buzdította a jelenlévőket. „Az e világból fel kell emelnünk szemünket az Istenhez, Máriával együtt Jézusra kell tekintenünk” – szólt a tömeghez, hiszen mint fogalmazott, „őseink is Istennél keresték és találták meg a megtartó erőt, a megújulás lendületét és a kitartás erejét”.

Nem fogadhatjuk el a féligazságok, a hazugságok világát, nem tarthatjuk jónak a tolerancia hamis formáit, méltónak kell lennünk nemzetünk példamutató egyéniségeihez, a hitet kell élnünk úgy, ahogy azt az egyház tanítja – intette a jelenlévőket a székesfehérvári püspök. „Ápolni kell a családi kötelékeket, örömmel kell fogadni a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. (…) Adja az Úr, hogy növekedjen a gyermekeket örömmel vállaló, szeretetben felnövekvő családok száma” – állt ki a gyermekvállalás fontossága mellett a szónok, aki szerint felelősséget kell vállalni egymásért, a hitért, az egyházért, hiszen az áldozatvállalás nem idegen a hitből élő embertől.

Nézze meg videónkat!

„Értékeket kell képviselni és érte kiállni, a hitről tanúságot tenni, a családot szeretni, a tiszta örömet megélni és megbecsülni, nagyvonalúan gondolkodni, erősnek lenni és eszmékhez igazodni, hivatásnak élni, elfogadni Isten hívását, összefogni, egyé lenni” – fogalmazta meg a ránk háruló feladatot Spányi Antal.

Szavazás Részt vett-e a csíksomlyói búcsún?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
2026. október 09., péntek

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában

Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette

Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette
Hirdetés