
Nagy Hunor, Pál Balázs Norbert és Lőrincz Árpád
Fotó: Székelyudvarhelyi EMSZ
Megalakították az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezetét, az alakulat élére Nagy Hunort választották – jelezte közleményben az EMSZ.
2023. február 16., 12:312023. február 16., 12:31
2023. február 16., 18:192023. február 16., 18:19
„Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését követően mi magunk is természetesnek vettük, hogy Székelyudvarhelyen is szükség van egy tettrekész csapatra, mely a helyi közösség felelős képviseletére vállalkozik.
– áll a szerkesztőségünknek is elküldött közleményben. Nagy Hunor, az EMSZ frissen megválasztott helyi elnöke szerint sajnálattal állapítható meg, hogy az elmúlt időszakban Székelyudvarhely kulturális- és sportélete is szegényesebb lett, a megszokott programok és rendezvények pedig veszítettek minőségükből – olvasható a dokumentumban.
– jelentette ki Nagy Hunor.
Fotó: Székelyudvarhelyi EMSZ
Pál Balázs Norbert, az EMSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnökségi tagja elmondta: azon is dolgoznak, hogy létrehozzák az EMSZ székelyudvarhelyi ifjúsági szervezetét.
A közlemény kitér arra is, hogy Lőrincz Árpád, az EMSZ udvarhelyszéki elnöke tájékoztatása szerint
A közlemény Zakariás Zoltánt, az EMSZ parlamenti képviselőjét is idézi.
Fotó: Székelyudvarhelyi EMSZ
„Az EMSZ létrejötte egyértelmű siker, felhajtóerejét pedig legkésőbb a közelgő önkormányzati választások alkalmával kell hasznosítanunk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy az erős magyar önkormányzatok – közösségeink védőbástyáiként – biztosítsák a kiszámítható jövőt, a biztonságot és a fejlődést” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán.
Fotó: Székelyudvarhelyi EMSZ
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
szóljon hozzá!