Az Egészségügyi Minisztérium hivatalos programja szerint ugyan csütörtökön kezdődik az újinfluenza elleni oltáskampány, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egyelőre sem oltóanyagot, de még értesítést sem kapott a szaktárcától arra vonatkozóan, hogy mikor és mennyi vakcinát kap Hargita megye.
2009. november 25., 15:512009. november 25., 15:51
Az erről szóló átiratot napokkal korábban el szokták küldeni, így holnapra nem lesznek még oltóanyagok megyénkben – közölte dr. Füstös Zsuzsanna, a megyei közegészségügy aligazgatója. Hozzáfűzte, ha már osztanák a vakcinát, akkor hoznának, hiszen kollégái éppen Bukarestben vannak más ügyben, de az is lehet, hogy idén nem is ők kell érte menjenek, hanem a minisztérium szervezi meg a kiszállítást. A szaktárcától származó korábbi információk szerint az oltáskampányban felhasználásra kerülő újinfluenza elleni oltóanyagokat fegyveres kísérettel szállítják majd ki az ország megyéibe. Dr. Füstös Zsuzsanna nem érti, miért van szükség ezekre a biztonsági intézkedésekre. Egyébként, mint mondta, még arról sem kaptak értesítést, hogy az első körben pontosan kik és milyen sorrendben kapnak védőoltást. Ez attól is függ, hogy mekkora szállítmány A/H1N1 elleni vakcinát kap majd megyénk – vélte az aligazgató.
Egy 23 éves nő meghalt szombaton, miután lelőtték az Ilfov megyei Ștefăneștii de Jos település egyik lakónegyedének utcáján.
Te tudod a Székelyhon szlogenjét? Székelyhon – Otthon vagyunk benne. Jól jegyezd meg, mert a Rádió GaGa és a Székelyhon közös játékában szükséged lesz rá. Na meg arra is, hogy olvasd a cikkeinket.
Nicușor Dan államelnök szombat délelőtt Parajdra látogatott, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartottak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézményekkel. Ezt követően felmérte Háromszéken az árvíz sújtotta területek helyzetét is.
Megnézik, hogy ki a vétkes a kialakult körülményekért, és nem hagyják magukra a rendkívül súlyos helyzetben érintett embereket, akár a bányászatban, akár a turizmusban dolgoztak – jelentette ki Nicușor Dan, Románia államfője szombaton Parajdon.
Medvejárás miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak szombat délután. A figyelmeztetés szerint a nagyvad ezúttal Zsögödben, a kistemplom környékén tűnt fel.
Nicușor Dan államelnök szombaton a Kovászna megyei árvíz által sújtott Kökösbácsteleken kijelentette, hogy bár az idők folyamán léteztek gátépítési programok az ország különböző részein, ezek nem valósultak meg.
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Brassó és Iași megyei folyókra, valamint egy elsőfokú (sárga) riasztást hat megye folyóvizeire.
Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy „gyorsan” és „alaposan” feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Balesetet szenvedett szombatra virradóra a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás (Șieu-Sfântu) település területén.