
Vannak túlszámlázással kapcsolatos panaszok, mások azt nehezményezik, hogy a szolgáltató a becsült fogyasztásnál túl nagy értéket határozott meg
Fotó: Sándor Csilla
A fogyasztók leginkább áramszolgáltatási szerződéssel kapcsolatos problémákra panaszkodnak. Egy fogyasztóvédelmi ellenőrzésen ugyanakkor az is kiderült, hogy ellentétben más megyékkel, Hargita megyében nemigen forgalmaznak használt gumiabroncsokat.
2024. december 04., 18:032024. december 04., 18:03
Áramszolgáltató vállalatokat – összesen 111-et – ellenőrzött a közelmúltban a fogyasztóvédelmi felügyelőség országszerte, és találtak is jócskán szabálytalanságokat, a szolgáltatóknak több mint a harmada kapott valamilyen szankciót.
Hargita megyében két villamosenergia-szolgáltatónál végzett ellenőrzést a hatóság, a PPC-nél és az Electricánál, ezek ugyanis a többségi szolgáltatók a megyében – tájékoztatott Laurențiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. Találtak szabálytalanságokat az ellenőrzés során, Hargita megyében ugyanakkor panaszok is vannak e téren.
Vannak túlszámlázással kapcsolatos panaszok, mások azt nehezményezik, hogy a szolgáltató a becsült fogyasztásnál – amely alapján kiállítják a havi számlákat az óraleolvasások közti időszakban – túl nagy értéket határozott meg, de kifogásolják azt is, hogy elhúzódik a becsült érték korrigálása – említett néhány gyakoribb panaszt Laurențiu Moldovan. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a fogyasztóvédelmi bejelentések tartalma nagyon változatos, szinte nincs két egyforma panasz.
Fotó: Sándor Csilla
Az év eleje óta több mint 200, villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói bejelentés érkezett be a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséghez, a szolgáltatók közül az Electrica az, amelyre a leggyakrabban panaszkodnak. A hatóság megyei vezetője ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem mindig jogosak a panaszok.
– tudtuk meg a megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetőjétől.
Az országos ellenőrzések eredménye is azt mutatja, hogy vannak problémák az áramszolgáltató cégek egy részénél: 111 szolgáltatót ellenőrzött a hatóság és ezek közül 39-nél kihágásokat állapítottak meg. 187 szerződést, illetve szolgáltatást is megvizsgáltak és ezek közül 56-nál nem találtak rendben mindent. A tapasztalt kihágások miatt 42 bírságot szabtak ki 518 000 lej értékben, 14 esetben figyelmeztetést adtak a szabálytalanságon ért vállalatoknak, 7 esetben pedig kiegészítő intézkedést rendeltek el.
Fotó: Kristó Róbert
A használt gumiabroncsokat forgalmazó egységeket is ellenőrizte a fogyasztóvédelmi hatóság országszerte. Megkapta ezt a feladatot a Hargita megyei fogyasztóvédelem is, de még az ellenőrök is meglepődtek, ugyanis nem találtak olyan szakcéget a megyében, amely használt gumiabroncsokat forgalmaz. Több mint tíz egységet látogattak meg, de mindegyikben csak új abroncsokat árulnak.
– fogalmazott Laurențiu Moldovan. Ez országos viszonylatban annyira szokatlan, hogy a szakhatóság elnöke felhívta telefonon, amikor Hargita megyéből nem kaptak ellenőrzési adatokat, így értesült ő is arról, hogy a megyében nincsenek használt abroncsokat forgalmazó cégek.
A használt gumiabroncsokat forgalmazó cégek ellenőrzése nem tartott sokáig Hargita megyében, ugyanis a hatóság nem talált ilyen vállalkozásokat
Fotó: Pinti Attila
Pár évvel ezelőtt még voltak Hargita megyében is ilyen vállalkozások, de már nincsenek, tavaly sem találtak ilyeneket, és nincs is gond a gumiabroncsokat árusító egységekkel, nemigen kapnak panaszokat sem ezekre és az ellenőrzött cégeknél sem találtak szabálytalanságokat – mondta a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.
Az ország más megyéiben viszont teljesen más a helyzet. A fogyasztóvédelem az országszerte elvégzett ellenőrzések során 438, használt abroncsokat értékesítő céget ellenőrzött és ezek többségénél – összesen 382-nél – szabálytalanságokat is találtak. Ezek miatt 273 esetben összesen 1,2 millió lejre bírságolták meg az egységeket, további 224 esetben pedig figyelmeztették azokat, ugyanakkor 8200 használt gumiabroncsot végleg kivontak a forgalomból, és átmenetileg leállították több mint 20 000 abroncs forgalmazását is.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
szóljon hozzá!