
A vaj is felkerült az árréskorlátozott termékek listájára. Képünk illusztráció
Fotó: Freepik
Elfogadta a kormány szerdai ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely 60 nappal meghosszabbítja az alapélelmiszerek árréskorlátozásáról szóló intézkedés hatályát és módosít az érintett termékek jegyzékén – közölte a mezőgazdasági miniszter.
2024. január 31., 13:412024. január 31., 13:41
Florin Barbu a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, az alapélelmiszerek árrésének korlátozása meghozta a várt hatást, hiszen megakadályozta a spekulatív áremeléseket, ugyanakkor nem okozott zavarokat az élelmiszerpiacon, ezért a kormány a kereskedők képviselőivel folytatott egyeztetés után az intézkedés hatályának meghosszabbítása mellett döntött.

Közzétette kedden honlapján a mezőgazdasági minisztérium az alapélelmiszerek árrésének korlátozásáról szóló intézkedés hatályát hatvan nappal meghosszabbító sürgősségi rendelet tervezetét.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy
Emlékeztetett, hogy ezeket a termékeket a téli ünnepek előtt vették fel a jegyzékre, mert abban az időszakban megnő a kereslet irántuk. Barbu arról is beszámolt, hogy
Ezt azzal indokolta, hogy ezeknek a termékeknek a fogyasztói ára jelenleg sokkal magasabb a termelői árnál.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a következő időszakban az illetékes állami intézményekkel, illetve a kereskedőkkel és a feldolgozókkal együttműködésben
„Amint ez a mechanizmus működni fog, nem lesz szükség arra, hogy jogszabályokkal avatkozzunk közbe” – idézi az Agerpres hírügynökség a mezőgazdasági minisztert.
A szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében az árréskorlátozás a következő élelmiszerekre terjed ki:
300–500 grammos fehér kenyér,
1,5 százalékos zsírtartalmú friss tehéntej,
telemea,
3,5 százalékos zsírtartalmú joghurt (legfeljebb 200 grammos kiszerelésben),
000-s fehér búzaliszt (1 kg),
kukoricadara (1 kg),
M méretű tyúktojás,
napraforgóolaj (legfeljebb 2 literes kiszerelésben),
friss csirkehús,
friss sertéshús,
friss zöldség (paradicsom, uborka, hagyma, szárazbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, kápiapaprika),
friss gyümölcs (piros és Golden-alma, szilva, körte, csemegeszőlő),
fehér burgonya,
cukor (1 kg),
12 százalékos zsírtartalmú tejföl,
legtöbb 250 grammos kiszerelésű vaj,
legtöbb 350 grammos kiszerelésű szilvaíz.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
szóljon hozzá!