
Fotó: Haáz Vince
Lebontották az állványokat, így teljes pompájában lehet megtekinti a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalotát. A munkálatok kint és bent is folytatódnak, és év végéig kell elkészüljenek.
2023. november 30., 17:092023. november 30., 17:09
Lebontották a napokban az állványokat a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől, így minden járókelő rácsodálkozhat arra, hogy milyen szép lett a felújított épület. A Bernády György által épített szecessziós épület felújítására Maros Megye Tanácsa nyert uniós pályázatot; a felújítási munkálatoknak 2019-ben kezdett hozzá egy cégtársulás, ám a folyamatos késések és a határidők figyelmen kívül hagyása miatt a megyei önkormányzat 2020-ban felbontotta velük a szerződést.
Fotó: Haáz Vince
Addig a felújításnak mindössze a 37 százalékával készültek el. Ezt követően többször is meghirdették a munkálatokat, és múlt év májusában kötötték meg a kivitelezési szerződést az új céggel.
Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke úgy értékeli, hogy a Kultúrpalota eszmei értéke felbecsülhetetlen.
Fotó: Haáz Vince
„Maros megye és Marosvásárhely olyan emblematikus épülete, amely méltón képviseli térségünket a világ bármely részén. Nekünk pedig kötelességünk vigyázni rá, gondoskodni róla, úgymond a tenyerünkön kell hordoznunk, hiszen óriási a turisztikai vonzereje. Felújítása már nagyon időszerű volt.
A külső felújítás azt jelentette, hogy kijavították a tetőszerkezetet, a tetőzetet pedig újrafedték a még használható Zsolnay cserepekkel, a használhatatlan darabok helyett pedig az eredetiek alapján gyártott újakat ugyanaz a gyár, ugyanazzal a technológiával. Továbbá kijavították a dekoratív fém- és a kőelemeket, illetve a fém feliratokat a homlokzaton, továbbá új esővíz-elvezető rendszert szereltek fel” – sorolta Péter Ferenc.
Ötvös Koppány, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a Székelyhonnak elmondta, az épület külső részén még dolgozni fognak a szakemberek, de oda már nincs szükség állványokra, ezért ezeket le lehetett bontani.
Fotó: Haáz Vince
Emellett a benti munkálatokat is folytatják. Nagylélegzetű felújítás zajlik a Tükörteremben, ahol az eredeti mintákat festik vissza a falakra, és hátra van még a falburkolat és a padló cseréje.
Fotó: Haáz Vince
A nagyteremben az orgona készen van, a tetőszerkezeti munkálatok során keletkezett beázás nagy részét ki tudják javítani állványozás nélkül, de van egy 2-3 napos munka, amikor a mennyezeten kell dolgozzanak. Ezt a nagyterem kihasználtsága függvényében fogják elvégezni, úgy, hogy a beütemezett koncerteket, programokat ne zavarják. Az igazgató elmondta azt is, hogy jól haladnak a munkálatok és december 31-ig át tudják azokat venni, ami a pályázati támogatás szempontjából nagyon fontos.
Fotó: Haáz Vince
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
szóljon hozzá!