Hirdetés
Hirdetés

Még csak meg sem kell hívni a gyerekeket, mégis több százan mennek

Közösségi élményt ad a találkozó, amely nem lehet verseny, vetélkedő •  Fotó: Balázs Katalin

Közösségi élményt ad a találkozó, amely nem lehet verseny, vetélkedő

Fotó: Balázs Katalin

Egy csoportkép elkészítése sem könnyű háromszázötven gyerekkel, hát még levezényelni mindenki fellépését, hogy népmesét, népdalt, népi játékokat és táncokat adhassanak elő. Alfaluban 16. alkalommal rendezték meg pénteken a gyergyószéki kisiskolások népdal- és néptánctalálkozóját.

Balázs Katalin

2017. június 10., 12:192017. június 10., 12:19

Háromszázötven férőhely van az alfalvi művelődési házban. Kétszer ennyien is jöttek volna, ha az összes jelentkezőt elfogadják a szervezők. Mert tizenhat év után már nincs meghívás, csak közhírré teszik, hogy idén is felszáll a páva, és a jelentkezés sorrendjében fogadják az előadókat, osztályközösségeket.

Idézet
Volt olyan, hogy ötszázan érkeztek, a gyerekek egymás ölében ültek, kényelmetlen volt, a műsorok is nagyon hosszúra nyúltak, ezért korlátoztuk a bejelentkezést. Ennyi év után már nem a mennyiség a fontos, hanem hogy találkozzunk, együtt legyünk, egymástól tanuljunk

– fogalmazott Hunyadi Irén tanítónő, főszervező.

Hirdetés
•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Előkészítő és elemi osztályosoknak szól e fesztivál. Idén csoportok érkeztek Remetéről, Ditróból, Szárhegyről, Újfaluból, Borzontról és Alfaluból. A medencén kívülről a csíkrákosiak jöttek, ők visszatérő vendégek.

Évről évre újul a repertoár – tudtuk meg. „Az első években mindenki népmesét akart mondani, mert kényelmesebb egy gyereket felkészíteni, mint népi gyermekjátékokhoz az egész osztályt bevonni. Ma már többségében játékok és néptáncok szerepelnek a műsorban, és ez jó, mert a gyermek így kapja meg az igazi közösségi élményt. Így fejlődik leginkább, hiszen a játéknál vagy táncnál például figyelnie kell a mozgáskoordinációra, a zenére, a ritmusra, a társára, a lüktetésre... Kell a mese is, a népdal is, de ez a változatosság a legelőnyösebb” – közölte Hunyadi Irén, aki szintén tanul minden alkalommal: új népdalokat, vagy éppen ismert népdalokból általa nem tudott strófákat.

•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Nem is kérdés, hogy lesz-e 17. Felszállott a páva Alfaluban. Már a huszadikat is tervezi a főszervező, hiszen minden kerek évfordulón a rendezvény egy felvonulással bővül. Ez sem marad majd el, illetve újabb kiadványt is terveznek, hiszen a pávás életet a 15. évfordulóra mutatták be könyvben, és azóta egyre gyűl a friss mondanivaló.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Szerencsés helyzetben egy Szabadság téri tömbházsor, aláírják a finanszírozást a hőszigetelésükre

Míg az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) programjából idén több csíkszeredai tömbház hőszigetelése is kimaradt, addig a Központi Fejlesztési Régióhoz benyújtott egyik pályázat révbe ér, a szerencsés egy Szabadság téri tömbházsor.

Szerencsés helyzetben egy Szabadság téri tömbházsor, aláírják a finanszírozást a hőszigetelésükre
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Ködösen indult a reggel, ám ezúttal nem Csík- és Gyergyószéken

Ködre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 15 megyéjére.

Ködösen indult a reggel, ám ezúttal nem Csík- és Gyergyószéken
2025. november 13., csütörtök

Megkapja a román állampolgárságot Temesvár német származású polgármestere

Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy megkapta a román állampolgárság megszerzéséhez szükséges engedélyt.

Megkapja a román állampolgárságot Temesvár német származású polgármestere
2025. november 13., csütörtök

Nicusor Dan: a szolidáris függetlenség elvére épül az új védelmi stratégia

Az új román védelmi stratégia az állampolgár, nem pedig az állam védelmét helyezi előérbe, és a szolidáris függetlenség elvére épül – jelentette be Nicusor Dan államfő szerdán.

Nicusor Dan: a szolidáris függetlenség elvére épül az új védelmi stratégia
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

„Embertelen körülmények” a dicsőszentmártoni pszichiátrián? Jogvédők vádjai és a kórház tagadása

Súlyos vádakkal illette a dicsőszentmártoni kórház pszichiátria osztályát két jogvédő szervezet: szerintük a 261 beteget zsúfolt, koszos kórtermekben, meztelenül és néha megkötözve tartják. A kórházmenedzser hamisnak és tendenciózusnak nevezte a vádakat.

„Embertelen körülmények” a dicsőszentmártoni pszichiátrián? Jogvédők vádjai és a kórház tagadása
2025. november 12., szerda

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia

Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia
2025. november 12., szerda

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének

Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek
2025. november 12., szerda

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba

A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba
2025. november 12., szerda

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében

Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében
Hirdetés