
A törvénymódosítás a vadbaleseteket illetően is újdonságokat hozhat
Fotó: Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász-egyesület
Noha szavazás előtt áll a medveproblémák rendezését lehetővé tevő törvénymódosítás, a Zetelaki Területtulajdonosi Társulás végigviszi a szakminisztérium ellen indított pert. A csütörtökre várt, számukra kedvező ítélethirdetéstől remélnek módosítást a törvénytervezet egyik passzusa, a kilövési kvóták megállapítására megszabott határidő esetében is.
2019. december 11., 11:172019. december 11., 11:17
Csütörtökön hirdet ítéletet a Marosvásárhelyi Táblabíróság abban a perben, amelyet
Az ügy legutóbbi tárgyalása múlt héten zajlott, azt megelőzően a felperes ügyvédje a tavaly érvénybe lépett, medvepopulációra vonatkozó akcióterv részét képező szaktanulmányt kérte számon a minisztériumtól.
Tulajdonképpen így próbálták kikényszeríteni a szaktárcától azt, hogy írásban közöljék: nem készült el a tanulmány, amelyre egyébként 110 ezer eurót elkülönítettek. A minisztérium a törvény által megszabott 30 napos határidőn belül válaszolt követelésükre, azt közölték, hogy
Ez azt jelenti, hogy
– számolt be a fejleményekről Benke József, a területtulajdonosi társulás elnöke és egyben a Zetelaka és Társai Vadásztársaság igazgatója. Elmondta, ha számukra kedvező ítéletet hirdet a táblabíróság csütörtökön, azt várhatóan meg fogja fellebbezni a környezetvédelmi minisztérium. Ez viszont azt fogja bizonyítani, hogy
– véli Benke József. Amennyiben a minisztériumnak fog kedvezni a táblabíróság döntése, akkor a területtulajdonosi társulás fog fellebbezni a döntés ellen, így várhatóan a legfelsőbb bíróságon fog folytatódni az ügy.
A napokban viszont – mint arról Benke József beszámolt – kedvező elbíráslást kapott a képviselőház mezőgazdasági, illetve környezetvédelmi szakbizottságától is egy törvénymódosítási javaslat, amely megoldást hozhat az évek óta fokozódó medveproblémák ügyében. „A konkrét előrelépéseket” felsorolva a szakember a törvénymódosítási javaslat fontosabb előírásairól elmondta,
A törvénymódosítási javaslat ugyanakkor kitér az ember elleni medvetámadások kártérítésére is: sérülés esetén a munkaképtelenség idejére a minisztériumnak kellene kártérítést fizetnie, valamint a kezelési költségeket, elhalálozás esetén pedig minimálbért a családnak, egészen addig, amíg az áldozat elérte volna a nyugdíjkorhatárt. Újból bevezetnék ugyanakkor a prevenciós kilövési kvótát, amelyet a medveszaporulat alapján határoznának meg, minden év május 15-éig – ismertette a módosítási tervezet fontosabb részleteit Benke József. A javaslat már felkerült a képviselőház plenáris ülésének napirendjére, reméli, napokon belül el is fogadják.
Ennek az az oka, hogy a május 15-ei határidőt túl késeinek tartja Benke József. Elmondta, a táblabírósági tárgyaláson is kérte, hogy vegyék jegyzőkönyvbe, miszerint
A május 15-ei határidő azért kései, mert a tavaszi vadászati szezon március 15-én kezdődik, május 15-éig viszont „már kihajtják az állatokat a legelőre, és kezdődik minden elölről”.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
1 hozzászólás