
A településeken garázdálkodó medvéket zárt parkban helyeznék el
Fotó: Beliczay László
Továbbra is napirenden van az az elképzelés, hogy több száz hektáros területen zárt medveparkot létesítsenek az emberek és háziállatok életét veszélyeztető nagyvadak számára. A Hargita megyei önkormányzat ennek érdekében pályázati támogatási lehetőségre számít, ehhez kérték a szaktárca segítségét is.
2021. július 23., 19:532021. július 23., 19:53
Egy évvel ezelőtt jelentette be Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, hogy a közbirtokosságoktól bérelt több száz hektáros területen bekerített medveparkot szeretnének létrehozni, ahol a háztáji gazdaságokban garázdálkodó, az embereket veszélyeztető nagyvadakat el lehetne helyezni.
Az ismertetett elképzelés szerint a megye három régiójában tevékenykedő operatív, gyors reagálású csoportok elaltassák, befogják, és a számukra kialakított parkba szállítsák ezeket a medvéket.
Kérdésünkre most azt mondta, a Hargita megyébe tervezett medvepark ügye nem került le napirendről, sőt, érkezett a lehetséges helyszínre vonatkozóan már egy újabb felajánlás is. „Hargita Megye Tanácsa részéről – szakemberek bevonásával – elkészült egy javaslatcsomagunk, amely tartalmazza azokat a tevékenységeket, amelyek a medveprobléma megoldását segítenék elő. Ennek keretében javasoltuk a medvepark létrehozását, ugyanakkor kértük a minisztérium támogatását ehhez, ugyanis a medveparknak olyan anyagi költségei vannak, amelyeket az Európai Uniónak vagy a kormánynak szükséges felvállalnia. Jelenleg ezt várjuk, hiszen az adott település lakosságának nem jelenthet anyagi kiesést vagy bármilyen egyéb hiányt az, hogy a közbirtokossági erdeiket az esetlegesen létrehozandó medverezervátum rendelkezésére bocsátják” – vázolta az elnök.
Borboly szerint a szakemberek több mint 600 hektáros területet ajánlanak ilyen célra, de kezdetben is legkevesebb 200 hektárra lenne szükség, amely később további területtulajdonosok csatlakozásával növekedhet.
– összegzett az elnök, aki arra számít, hogy az új európai uniós finanszírozási ciklusban lesz lehetőség ezeknek a költségeknek a biztosítására.
Ezt kérték Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztertől is, a projekt előkészítését a megyei tanács vállalja. A park helyszíneként jelenleg eddig két javaslatuk van, az egyik a Csíki-havasokban, a másik pedig Etéd és Parajd határában.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
10 hozzászólás