Néhány évtizede, amikor még nem hozták be az országba a rengeteg tömegárut, nagy értéke volt a belső termelésnek, virágzott a konfekcióipar, és volt igény a gyapjúfeldolgozásra, a belőle készült termékekre. Az idő múlásával azonban egyre több külföldi nagyvállalat „fészkelte be magát” a társadalmunkba, teljesen megváltoztatva a vásárlói szokásokat és igényeket.
2025. december 14., 13:592025. december 14., 13:59
Mózes Annamária, a csíkkarcfalvi gyapjúfeldolgozó manufaktúra vezetője szerint a gyapjú mint alapanyag mindig könnyen elérhető volt, hiszen, ha csak Karcfalva községet tekintjük, tulajdonképpen a lakosságszámmal megegyező a tartott juhok száma.

Értékét vesztette a gyapjú, a gazdák gyakorlatilag kidobják a drága nyersanyagot, amelyből régen posztót, szőnyeget szőttek. Ma már csak néhány manufaktúra dolgozik gyapjúfeldolgozással. A rostlen szintén eltűnt, a lenfeldolgozók teljesen megszűntek.
Régen a gyapjút a háziasszonyok megmosták, feldolgozták, fonalat készíttettek belőle, majd szőnyegeket, takarókat, harisnyaposztót, mellénynek való posztókat szőttek belőle. Ez mára megváltozott, a padlásokról a szövőszékek, a fonókerekek szinte kivétel nélkül az enyészetté váltak.
No és hogyan lesz a gyapjúból kész termék? Videónkból ez is kiderül.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!