
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI
Szerdán lép államfői hivatalába Baka András. Az Országgyűlés augusztus 11-én választotta meg köztársasági elnöknek a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt.
2026. augusztus 19., 08:092026. augusztus 19., 08:09
Baka Andrást a titkos szavazáson 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők, a Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
A megválasztást rögzítő országgyűlési határozat szerint
A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át – idézte fel az MTI.
A 2010 óta kormányzó Fidesz-KDNP vereségét és a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó április 12-i választás éjszakáján Magyar Péter, a Tisza elnöke felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt – és több, a korábbi Orbán-kormány által kinevezett állami vezetőt – hogy távozzon hivatalából. Ezt még több alkalommal megismételte, május 31-éig adva határidőt a lemondásra, és jelezte: ha nem mond le, a kapott felhatalmazással élve eltávolítják Sulyok Tamást a hivatalából.
Június 1-jén a kormányfő az igazságügyi miniszter társaságában felkereste a köztársasági elnököt, majd bejelentette: ha Sulyok Tamás nem mond le tisztségéről, leváltása érdekében módosítják az alaptörvényt.
A kormány július 4-én nyújtotta be az alaptörvény 17. módosítását kezdeményező javaslatot, amely kimondta: a módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik, és helyére az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre az Országgyűlés köztársasági elnököt választ.
A Fidesz és a KDNP tiltakozott a tervezett alkotmánymódosítás ellen, és július 9-én a „tiszás önkényuralom kiépítése" és az államfő elmozdítása ellen szervezett tüntetést a Sándor-palotánál.
de súlyos tartalmi ellenvetéseit fejezte ki, a módosítást a politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának nevezte.
Július közepén Polgár Judit sakkolimpiai bajnok köztársasági elnökké választását javasolta a tudomány, kultúra és sport tizenhat szereplője, majd Magyar Péter is, azonban Polgár Judit nem vállalta a pozíciót. A kormányfő a következő hetekben találkozott Fülöp Botond ügyvéddel, aki 2024-ben Vidéki Prókátor néven hívta fel a sajtó figyelmét a kegyelmi ügyre, Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal és Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével is.
A Mi Hazánk Mozgalom Tóth Máté energiajogászt javasolta a tisztségre, de a jelölés érvényességéhez szükséges 40 képviselői aláírást a hatfős frakció nem csatolta.
A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nem vett részt az új köztársasági elnök megválasztásában, mert illegitimnek tartja Sulyok Tamás eltávolítását. A két ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz is fordult az alaptörvény 17. módosításával kapcsolatban, de a testület augusztus 17-én hatáskör hiányára hivatkozva visszautasította a beadványt.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.
2 hozzászólás