
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Eddig 41 bűnügyi eljárást indítottak a járványmegelőzési intézkedések megszegése miatt – tájékoztatott szerdán a Stratégiai Kommunikációs Központ (GCS).
2020. március 18., 14:032020. március 18., 14:03
2020. március 18., 14:452020. március 18., 14:45
Az Argeş megyei csendőr-felügyelőség három férfi ellen indított bűnügyi eljárást, akik megszegték a karanténintézkedéseket. A három férfi emellett pénzbírságot is kapott – számol be a közlésre hivatkozva az Agerpres.
A kolozsvári repülőtéren szolgálatot teljesítő határrendőrök jelentése nyomán, és az egészségügyi minisztérium március 11-én hozott 7-es számú rendelete alapján a közegészségügyi igazgatóság elrendelte egy Olaszországba tartó szállítmány lefoglalását, amelyben
Kedd reggel 8 órától szerda reggel 8 óráig 7885 hívás futott be az információs zöld számra, illetve 1395 az 112-es segélyhívószámra.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak a hivatalos forrásokból származó információkat vegyék figyelembe, és információkért hívják a 0800 800 358-as számot. A határokon kívül élő román állampolgárok pedig a +4021 320 20 20-as számot hívhatják minden hálózatról, normál tarifával, tájékozódás céljából.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
szóljon hozzá!