Hirdetés
Hirdetés

Másfél tonna ribizlit szüreteltek a gyergyóalfalvi ültetvényen

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Idén nagyon megviselte a májusi szárazság az alfalvi feketeribizli-ültetvényt, a termés kétharmada elveszett, de így is közel duplája lett a leszüretelt feketeribizli a tavalyi mennyiségnek. Az alfalvi polgármester évekig dédelgetett álma megvalósult, az ültetvény idén 1560 kg gyümölcsöt termett.

Tamás Gyopár

2018. július 25., 09:132018. július 25., 09:13

2014 őszén telepítettek 4500 feketeribizli tövet Gyergyóalfaluban, önkormányzati területen. 30-40 ember egy nap alatt ültette el kalákában a töveket. Miután Gáll Szabolcs helyi polgármester évekig tanulmányozta, e bogyósgyümölcs-termesztést, majd a csíkkarcfalvi Zágoni Elemér gyógyszerésszel, aki ebben a témában írta doktori dolgozatát, többször is konzultált, belevágott a megvalósításba. Három és fél éve már, hogy gyökeret vertek a tövek Alfaluban. Tavalyelőtt, akárcsak tavaly a tavaszi fagyokat megsínylették a bokrok.

2017-ben a külföldről behozott célgéppel 850 kg gyümölcsöt „arattak”, húsz százalékát a tervezettnek, de már akkor megtérülőben volt a befektetés.

Több, mint 1200 liter szörp lett, és szinte minden lakos megkóstolhatta. Ajándékba adták karácsony körül, de máskor is, hogy megízlelhessék az Alfaluhoz kötődők. Idén a májusi szárazság miatt lett kevesebb a termés az elvártnál, egyharmadát szüretelhették le a becsült mennyiségnek. Ez 1560 kg.

•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Kultúrcentrum műveli az ültetvényt

Idéntől a helyi Kultúrcentrum Kft. gondozza a gyergyóalfalvi három és fél éves fekete ribizli-ültetvényt. Tőkenöveléssel átadták az egy és fél hektáros területet. Helyi szakemberek tudásukkal segítenek a gondozásban, akik nyomon követték a tövek bokrosodását. Azok a Gál Máriáék, akik állítják és példával elöl járva mutatják, itthon is meg lehet élni gyümölcs-zöldség termesztéséből. Szerintük nem kell innen elmenni, csak neki kell fogni keményen dolgozni.

Helyi feldolgozóban a gyümölcs

Múlt héten szüreteltek. Nem kézzel, a tavaly Alfaluba került ribiszke-arató dolgozott a másfél hektáron, ami egy helyi lakos által került a községbe. A gyümölcs a feldolgozóba került. Erdős Ágnes a cég ügyintézője elmondta:

a mennyiség fele már szörppé alakult egy erre szakosodott helyi vállalkozás helyiségében, Zágoni Elemér receptje alapján.

•  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Fotó: Balázs Katalin

Várhatóan 3000 liter hidegen sajtolt szörp formájában hagyja el cégét az alfalvi ribizli. Az értékesítés terén még nem jártasak, és addig, amíg minden hivatalos engedély, bevizsgáltatási eredmény nincs a birtokukban, még a címketervet sem véglegesítik – tette hozzá az ügyintéző. Arról is beszélt, hogy bár mindenhol szabadságolnak,

reméli, hogy egy hónapon belül az üzletek polcain lesz a szörp.

Elsősorban alfalvi boltokban kell majd keresni. Helyi ötlet alapján fogantak a bokrok, helyi cég termeszti, aratja, dolgozza fel és értékesíti.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés