Marosvásárhelyen tartotta első „ültetett díjátadóját” a Communitas Alapítvány szombaton este. Idén negyvenegy, egy évre szóló ösztöndíjat hirdettek meg,havi 700 lej értékben. A díjazottak között pedig jó néhány Maros megyei nevet is találunk: többek közt a színház területén Gecse Ramóna és Csép Zoltán, a zene kategóriáján belül pedig az egyre ismertebb Szabó Előd vehette át az elismerést szombaton.
2011. május 15., 10:082011. május 15., 10:08
2011. május 17., 11:432011. május 17., 11:43
Negyvenegy művészt díjaztak, ők egy éven keresztül kapják a havi 700 lejes ösztöndíjat
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2003-ban hirdetett először ösztöndíjat azoknak a fiatal művészeknek, akik az erdélyi magyar kultúrát kívánják gazdagítani műveikkel. Akkor 12 ifjú művészt részesítettek alkotói ösztöndíjban, azóta folyamatosan nő ez a szám. Idén az Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához 251 (irodalom 29, zene 49, képzőművészet 96, színház 43, film 34) pályázat érkezett be, amelyből 41 részesült ösztöndíjban. Ők egy éven át kaphatják majd a havi 700 lej értékű támogatást.
A díjátadó gálát idén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szervezték meg, amint azt az ösztöndíjbizottság elnöke, Markó Béla megjegyezte, a történetükben ez volt az első „ültetett gála, eddig ugyanis hevenyészett formában, egyfajta állófogadásként zajlott a díjátadó”.
Elvisceau, vagy valami afféle
Az ünnepség előbb egy kiállításnyitóval rajtolt: az egyetem előcsarnokában a képzőművészeti kategória nyerteseinek munkáiból nyílt tárlat, amelyen többek közt egy gitározó Elvis Presley-ből és Ceaușescuból összevágott kreációt is találtunk.
A kiállítás megnyitóján
A művekből egyfajta labirintust alkottak az előcsarnokban, és minden beugróban valamiféle meglepetés fogadja a látogatót. Az alkotásokat méltató Nagy Miklós Kund műkritikus elmondta, az ösztöndíjbizottság tagjai minden évben jó szemmel válogatták ki a díjazottakat, hiszen azok többsége ma már az erdélyi magyar képzőművészeti élet számottevő képviselői.
Gála és találkozó
Maga a díjátadó ünnepség a Stúdió Színház színpadán zajlott: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila elmondta, büszke arra, hogy ez a Communitas díjátadó egy olyan oktatási intézményben zajlik, amelynek fennállásának 65 éve alatt olyan tanulói is voltak, mint Hervay Gizella, Sütő András, Kányádi Sándor. „Olyan találkozó ez a gála az ifjú művészek számára, ami máskor nem adatik meg” – hangsúlyozta Gáspárik Attila. Markó Béla elmondta, a gazdasági válság a Communitas Alapítványt is sújtotta, de egy percig sem vonták kétségbe, hogy meg kell hirdetni idén is az alkotói ösztöndíjat. „Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a nemzetet a kultúra és a nyelv tartja össze” – tette hozzá.
A díjazottak
Díjat kapott a film és televízió kategóriában Csibi László, Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente, Stroia Annamária és Szén János. Irodalom kategóriában Bálint Tamás, Gál Andrea, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Ungvári László Zsolt, Vass Ákos Lajos, Visky Zsolt és Zsidó Ferenc pályázata részesült kedvező elbírálásban. A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bartha Andrea Tünde, Csillag István, Csupán Eduárd Zoltán, Estefán Arnold, Felházi Ágnes Judit, Keszeg Ágnes, Kozma Levente, Mihály Zoltán és Zsigmond Adél. Színházművészet kategóriában Benedek Ágnes, Borcsa Bodolai Balázs, Csép Zoltán, Fazakas Misi, Gecse Ramóna, Nagy Attila, Pethő Anikó, Varga Andrea és a Vároterem Projekt pályázatát fogadták el. Zene kategóriában Antal Sándor, Bardon Antal, Dénes Anna-Júlia és Dénes Csongor, Egyed Apollónia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Jankó Zsolt, Kalapos Jazz Band, Kostyák Márton-Ákos és Szabó Előd nyert.
A díjátadó után a múlt évi díjazottak alkotásaiból láthattunk műsort: az alkotók fuvoláztak, zongoráztak, harmonikáztak, az írók, költők szépirodalmi alkotásaikat tolmácsolták a közönségnek, de fellépett kamarakórus és levetítésre került néhány rövidfilm, vagy filmrészlet is.
Medvejárásra figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a madéfalviak hétfőn este.
Két udvarra és ugyanennyi ingatlanba tört be a nagy mennyiségben lezúduló víz a hétfő délutáni esőzéseket követően a szovátai Hosszú utcában – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többnyire helyi cégek biztosítják az ingyenes pék- és tejterméket a Hargita megyei oktatási intézményekben. Ellentétben a korábbi évekkel, a tej-kifli program idén időben indulhat, Hargita Megye Tanácsa már szerződést kötött a beszállítókkal.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Negyvenöt jogosítványt függesztettek fel az elmúlt héten Maros megyében, a szabálysértések többsége gyorshajtás volt – közli a rendőr-főkapitányság.
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
Hétfőn egy autós életét vesztette, miután járműve összeütközött egy 15 embert szállító autóbusszal – tájékoztatott a Temes Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ).
Az agitátorok uszítása nyomán 1918-ban meggyilkolt, templomépítő plébánosuknak, Sebestyén Mózesnek állítottak szobrot hétfőn a zetelakiak a Kisboldogasszony napi búcsús szentmisét követően.
Erőszakba torkollott egy craiovai játékteremben kitört botrány, miután a biztonsági őrt három férfi bántalmazta. A 24 és 48 év közötti férfiakat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel tartott hétfői találkozójukon a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
szóljon hozzá!