Hirdetés
Hirdetés

Marosszentgyörgyi Magyar Napok családi értékekre építve

•  Fotó: Rozsnyai Hunor

Fotó: Rozsnyai Hunor

Családias, a marosszentgyörgyi magyar közösséget összefogó, találkozásoknak, örömteli együttléteknek helyet adó rendezvény helyszíne volt a hétvégén a Marosvásárhely melletti nagyközség. Negyedik alkalommal szervezték meg a Marosszentgyörgyi Magyar Napokat, amelyen a helyiek mellett a magyarországi testvértelepülés képviselői is részt vettek.

Nemes Gyula

2018. október 07., 19:142018. október 07., 19:14

2018. október 07., 19:152018. október 07., 19:15

A Bekecs Néptáncszínház Ember az embertelenségben című darabjának bemutatásával startolt péntek este a IV. Marosszentgyörgyi Magyar Napok rendezvény, amelynek során az érdeklődő közönség a 20. század emberpróbáló történéseit idézhette fel. A fellépő művészek a tánc, a zene és a beszéd színpadi nyelvén idézték meg a hadba vonulók és az itthon maradottak életérzéseit irodalmi szövegtöredékekkel, naplórészletekkel, vetítéssel téve személyesebbé azt. Szombaton a csejdi templomban folytatódott istentisztelettel az ünneplés, amelynek keretén belül a jelenlévők megismerkedhettek a falu nagy szülötte, Magyarósi-Szőke József rektor-professzor munkásságával is.

Székely Szilárdtól a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy minden évben a templomból indul az esemény. Kezdődött a marosszentgyörgyi római katolikusban négy éve, majd a református és az unitárius templomban a következő években. Idén a csejdi templomból indult egyrészt azért, mert úgy gondoljuk, hogy Csejd hozzánk tartozik, másrészt meg a csejdiek figyelmét is fel szeretnénk hívni arra, hogy létezik ez a rendezvény, ahol ők is nagyon szívesen látott vendégek – vélekedik Székely.

Mindenki talált kedvére való elfoglaltságot

Ezt követően Marosszentgyörgyön a Hősök kövénél megtartott emlékműsor és koszorúzás után az ünneplő közösség a plébánia udvarára vonult át, ahol kézműves sátrak sokasága és a színpadon kulturális program várta az érdeklődőket. A reggeli hűvösség délre sziporkázó napsütésre váltott,

a teret párolgó sütőtök, ropogós csöröge, frissen sült kenyér, rotyogó szilvaíz, valamint préselt szőlő illata lengte be.

Mindenki talált magának való látnivalót, kellemes időtöltést, főleg a gyermekek, akiket változatos foglalkozások vártak a lovaglástól az íjászaton, a kosár- és szalmafonáson át a mézespogácsa-díszítésig, de kipróbálhatták a fafaragást vagy a nemezelést is.

•  Fotó: Rozsnyai Hunor Galéria

Fotó: Rozsnyai Hunor

Fontos az együttlét

Kérdésünkre Sófalvi Szabolcs polgármester kifejtette, ma már érzelmi töltete van a rendezvénynek, mert a család a legnagyobb érték, annak ellenére, hogy a legkisebb közösség, és a helyi magyar napok családias hangulatú esemény. „Én azt mondom, hogy ameddig Marosszentgyörgyön több száz ember összegyűl, ameddig mosolygós arcokat látunk, addig értelme van az ilyen rendezvényeknek, mert nemcsak községet, hanem közösséget is építenünk kell” – fejtette ki az elöljáró. 

Szabó Tamás jászberényi polgármester az esemény fővédnöke a két település kapcsolatáról beszélt lapunknak, majd az ilyen rendezvények szükségességét méltatta, amelyek segítségével felvehetjük a harcot a világból érkező közösségromboló hatásokkal szemben.

Hirdetés

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja lapunknak elmondta, ez egy kettős esemény, hiszen október hatodika az aradi vértanúk kivégzésének a gyásznapja, de ugyanakkor a marosszentgyörgyi magyarság napja is. A magyar kormány mind a kettőnek a támogatását fontosnak tartja.

„Ha valaki követte a Sargentini-jelentés vitáját, vagy az ENSZ közgyűlés folyamatait, akkor láthatta, hogy a világban egy nagyon éles ideológiai harc zajlik, amelyben a magyar kormány egyértelműen kifejezte álláspontját. Azt, hogy ő nemzeti, keresztyén alapokon álló kormány, amely ezeknek az értékeknek az ápolását támogatja. A külhoni magyarság körében is” – mondta Tóth László főkonzul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Hirdetés