Visszatér az élet a művelődési otthonba

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A nagyon elhanyagolt, rossz állapotba került nyárádszentlászlói művelődési otthont tavaly kezdte el feljavíttatni a nyárádgálfalvi önkormányzat a LEADER program támogatásával.

Gligor Róbert László

2015. november 03., 13:182015. november 03., 13:18

A munkálatot az idén fejezték be, de pénzalapok hiányában az ingatlan üresen maradt. Az önkormányzat a Bethlen Gábor Alapnál (BGA) nyújtott be pályázatot, hogy a gyönyörűen felújított épületet székekkel lássák el, továbbá hangosítási és világosító rendszert szerezzenek be. Ezek a helyi közösség kulturális életének fellendítését szolgálják, valamint megkönnyítik a helyi egyesületek tevékenységét, javítják az előadások minőségét – tudtuk meg Német Zsolttól, az önkormányzat munkatársától. Az eszközöket a helyi közösség tagjai a hagyományos kulturális rendezvények alkalmával, valamint a helyi és községi tánc- és színjátszó csoportok az előadások és az arra való felkészülések, próbák alkalmából tudják használni – indokolták a gálfalviak.

A BGA ezúttal csak résztámogatást, 600 ezer forintot tudott nyújtani, ezért úgy döntöttek, hogy első lépésben székeket vásárolnak az üres előadóterembe, a hangosítást és a világítást kölcsönzéssel próbálják megoldani. Az elmúlt héten száztíz széket helyeztek el a kis falu közművelődési hajlékában. Az épület felújításával elégedett a lakosság, és remélhetőleg mihamarabb ünnepélyes avatót is szerveznek, hogy a közösség ismét birtokba vegye az épületet, amelyben – állapota miatt – lassan tíz éve nem rendeztek kulturális programot.

Ezzel a BGA másodszor nyújtott támogatást a községnek, a nyár folyamán egy nyárádszentlászlói táborozást is sikerült rendezni a magyar kormányalap hozzájárulásával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés