Visszaperelnék a sporttámogatást Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Peres úton szeretné visszaszerezni a marosvásárhelyi önkormányzat azt a több mint 7 millió lejt, amelyet megszavazott az ASA futballklubnak, s amely miatt az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vizsgálódik. Mint ismert, a sporttámogatások ügyében bűnügyi eljárás is indult a városvezető s több tanácsos ellen is.

Simon Virág

2015. október 15., 22:202015. október 15., 22:20

A sportkluboknak odaítélt támogatások törvényességét megkérdőjelezte DNA, s kivizsgálást indított az ügyben. Dorin Florea polgármestert, néhány önkormányzati képviselőt és városházi igazgatót hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolták meg. A még folyamatban levő ügy keretében a DNA hivatalos átiratban kérdezte meg a polgármesteri hivatalt, hogy polgári félként részt kíván-e venni a tárgyalásban, mert így lehetősége lenne visszaperelni a támogatásként kifizetett 7 053 000 lejt.

A sürgősségi napirendi pontként szereplő határozattervezet sok kérdést vetett fel, hiszen a városháza jegyzője nem adott pontos választ arra, hogy azok az önkormányzati képviselők, akik érintettek a perben, szavazhatnak-e vagy sem. Andrei Mureșan arra a kérdésre sem válaszolt, hogy a határozat elfogadásához egyharmados vagy kétharmados többségre van-e szükség. Benedek István tanácsos azt szerette volna tudni, hogy ha most érintettség jogán a tanácsosok egy része nem szavazza meg, hogy polgári félként visszakérjék a pénzt, akkor újra bűnösek lesznek-e, hogy nem vigyáztak kellőképpen a város vagyonára.

Mivel a jegyző nem tudta ellátni őket a szükséges jogi információkkal, hosszas egyeztetések és viták után az önkormányzati képviselők végül megegyeztek abban, hogy felfogadnak egy ügyvédi irodát. Ennek feladata lesz pontosan megvizsgálni, hogy az önkormányzati képviselőknek joga van-e civil félként bekapcsolódni a DNA perében, s ha igen, akkor mindeniküknek, vagy csak azoknak, akik ellen nem indult eljárás, s hogy egyáltalán javallott-e egy ilyen eljárást elindítani vagy sem. Ezekre a kérdésekre húsz napon belül várnak választ a tanácsosok, s annak ismeretében döntenek majd arról, hogy csatlakoznak a perhez vagy sem, hogy milyen formában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét