Visszanézőben a kilencven éves Nagy Pálnál

1924. január 30-án született a történelmi Marosszék Székely-Mezőségnek nevezett részén, a kies dombjairól híres Mezőkölpényben, református kántortanító fiaként. Gyerekkorát is itt töltötte, majd 1943-ban a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, kolozsvári felsőoktatási tanulmányait a katonaság, a front és a hadifogság szakította félbe, mígnem 1948-ban szakvizsgázott.

Születésnapja alkalmából lakásán kerestük fel Nagy Pált (Pali bácsit), akit hétfőn a postás is meglepett: a Magyar Írószövetség díszoklevelét hozta, amit életműve elismeréseként küldtek. „Kiemelkedő ügyként tekintek a teljes, több mint harminc kötetet számláló Wass Albert-sorozatra, amit szerkesztettem, hiszen mindketten a Mezőség szülöttei, írói vagyunk, ez pedig közel vitt hozzá. Legmélyebben Sütő Andráshoz kötődtem, akivel barátok voltunk, és vele is a Mezőség kapcsolt össze – meséli, majd hozzáteszi: 1955-ben kerültem Marosvásárhelyre, 1970-ig az Igaz Szónál dolgoztam, azután három évig a Bukarestben indult A Hét marosvásárhelyi szerkesztője voltam. Termékeny időszak volt ez, volt idő a fantázia játékaira is. 1973-ban az Új Élethez kerültem szerkesztőnek, ahova Sütő András hívott meg. Innen mentem nyugdíjba 1984. január 30-án, hatvanadik születésnapomon. Ezután továbbra is aktívan végeztem a szerkesztőségi munkát a Mentor Kiadónál, saját kiadványaim egy része is itt jelent meg” – mondta, majd a jelenlegi irodalmi életről kérdeztük: „Nem vagyok elragadtatva, nem úgy alakult, ahogy szeretném. A napilapok elmélyültebben, hatásosabban kellene viszonyuljanak az irodalomhoz. A könyvkiadók nehéz helyzetben vannak, sokan már temetik a Gutenberg-galaxist. Régebben egy-egy színházi fellépés esemény volt a városban, de mára már megszűnt a színház centrikus szerepe. A mostani vásárhelyi színház nem túl vonzó számomra, valamikor rendszeres nézője voltam, kritikákat írtam – ezekből egy összeállítás kiadás alatt van” – tudtuk meg Pali bácsitól.

Érdekességként megemlítette, hogy az első kiadvány, amelyben a neve szerepelt, az 1953-54-ben volt, amikor előszót írt Móricz Zsigmond románul megjelent elbeszélés-gyűjteményéhez, és ennek kapcsán megismerte a szerző lányát, Móricz Virágot. Azóta több kötetet jelentetett meg, mint az 1997-es Visszanéző, a 2004-es Forgatagos időkben vagy a 2011-es Vallomásos emlékek – összesen mintegy tíz körül van kiadványainak száma. Amikor a mindennapjairól kérdtük, egyik 1999-es interjújából kiragadott részlettel válaszol: „Nincs időm semmittenni. Képzelt babérokon pihenve merengeni a széleken. Megyek, ahová hív a feladat. Ahol valamit bármi keveset tehetek azokért, akikkel közös az anyanyelvem, azonos a sorsom.”