Fotó: Haáz Vince
Gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez az EMKE Csittszentivánon és népdalvetélkedőt Marosvásárhelyen. Mindkét eseményre szeptember 24-én kerül sor.
2016. szeptember 20., 14:532016. szeptember 20., 14:53
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete szeptember 24-én, szombaton délelőtt 9 órától Csittszentivánon gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez, amelyen egy-négy osztályos csoportok – legtöbb hétperces – néptánc és/vagy népi gyermekjátékokkal vehetnek részt. Jelentkezni lehet a 074-824 1943-as telefonszámon, vagy az emkemaros@gmail.com címen.
Ugyancsak szeptember 24-én, szombaton délelőtt 10 órától szervezi meg az EMKE Marosvásárhelyen a Református Diakóniai Központ Bocskai termében – Jókai (Eminescu) utca 28. szám – egy-nyolc osztályos tanulóknak a Tóth Erzsébet népdalvetélkedőt. Mindkét eseményre elsősorban a vidéki iskolák tanulóira számítanak a szervezők – mondta szerkesztőségünknek Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy természetesen a városi gyerekek jelentkezését is nagy szeretettel várják.
Nem annyira színpadképes produkciókra számítanak, mint arra, hogy bemutassák a gyerekek azokat a játékokat, amelyeket a szünetekben játszanak, vagy vakációban, kirándulások során – hívta fel a figyelmet az EMKE elnöke. A magyar folklór ugyanis bővelkedik a népi gyermekjátékokban, amelyek elsősorban a szocializálódást segítik, a kommunikációs készségeket erősítik, ugyanakkor fejlesztik a mozgáskultúrát, a találékonyságot, memóriát, önfegyelmet, tudat-tűrést, önbizalmat, önfegyelmet, találékonyságot.
Az első években a marosvásárhelyi várban szervezték meg a gyermek gyöngykoszorú találkozókat. Amikor elkezdődött a vár felújítása, más helyszínt kerestek. Csittszentiván ideálisnak bizonyult, hiszen minden feltétel adott arra, hogy két-háromszáz gyerek találkozzon. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület partner a szervezésben, ahogyan a paniti polgármesteri hivatal is. A néptánc és a népi gyermekjátékok mellett kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket – mondta Kilyén Ilka.
Tavaly vette fel Tóth Erzsébet nevét a gyermek népdalvetélkedő, amely ugyancsak fontos rendezvénye a Maros megyei EMKE-nek. Nem kimondottan a tehetségek felfedezése a cél – mutatott rá Kilyén Ilka –, hanem a gyerekek bátorítása az éneklésre, mert jó népdalt énekelni. Aki ismeri a népdalokat, könnyebben ismerkedik más zenei műfajokkal, nyitottabbá válik a különféle zenei stílusok iránt is.
„Annak, aki népdalt énekel és néptáncot táncol, másképp fejlődik a kommunikációs képessége, az értékek mentén szocializálódik, olyan morális tartást, viselkedési formát sajátít el, amely az egész életét meghatározza” – fogalmazott az elnök, aki elmondta, ma egyre népszerűbb a népdal és a néptánc, bálokban, lakodalmakban is többen igénylik.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület felölelte a néptáncmozgalmat, amely Maros megyében különösen erős – mutatott rá Kilyén Ilka. A gyöngykoszorú találkozók annyira népszerűvé váltak, hogy sok helyen már a falusi egyesületek, néptánccsoportok szervezik, meghívják egymást, találkoznak, tanulnak egymástól, a tanultakat pedig néptánctáborokban, vagy további találkozókon adják tovább. A néptánctáborokkal kiegészítik egymást, azok ugyanis a tanításra helyezik a hangsúlyt, míg a gyöngykoszorú találkozó egy seregszemle, amely a kapcsolattartásról, a bemutatkozásról, ismerkedésről szól.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!