
Fotó: Boda L. Gergely
Az augusztus 29-én, szombaton megrendezett Marosvásárhelyiek III. Világtalálkozóján délelőtt 10-től a Bolyai Farkas Gimnázium udvarán berendezett Nosztalgia Kávéházba hívják a szervezők az érdeklődőket, ahol B. Fülöp Erzsébet színművész és kollégái megelevenítik a régi emlékeket.
2015. augusztus 27., 16:112015. augusztus 27., 16:11
A művészek korabeli színházi jelenettel kedveskednek a jelenlévőknek, amelyben maga Bernády György is megjelenik. Az egykori városépítőt övező titkokról, róla szóló pletykákról is lerántja a leplet Bernády titkárnője. Emellett világhírű akrobataművész-koreográfus performansza színesíti a programot.
A korhű díszletbe öltöztetett udvaron kávéházi berendezés és az elmaradhatatlan fekete, valamint aprósütemény várja a találkozni, beszélgetni vágyókat, illetve azokat, akik egy délelőttre a huszadik század eleji Vásárhelybe szeretnének csöppenni, avagy a Ritz és az Apolló korába óhajtanak időutazást tenni.
Amennyiben régi, történettel rendelkező, ön számára kedves kávéházi tárgya van – csészék, asztalterítők, képeslapok, fényképek stb. –, hozza el a Bolyai udvarra, és díszítse fel vele kávézóasztalát, illetve mesélje el annak történetét. A legtetszetősebben dekorált asztalt zsűri értékeli és díjazza.
A szervezők valamennyi korosztály képviselőjére számítanak, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig: azokra, akik Marosvásárhelyen születtek és még mindig itt élnek, akik elköltöztek innen, de azokat is várják, akik nem itt születtek, de a városban élnek, valamint, akik csak azért vannak itt, mert szeretik a várost, érdeklődnek Marosvásárhely iránt. Mindenkinek lehetősége lesz a beszélgetésre, emlékei felidézésére, élményei megosztására.
A Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának ünnepi műsora szombaton délután 5 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében. Színpadra lép: a Bekecs Néptáncegyüttes, Grossmann Péter zongoraművész, Sztrausz Imre, Kiliti Krisztián és Illés Alexa, Kilyén Ilka, a Liszt Ferenc Rézfúvós Kvintett Bajáról, a Tiberius Vonósnégyes, az Illusion zenekar, Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra, Boros Emese és zenésztársai. A gálaest rendezője: Sebestyén Aba színművész, műsorvezetők: Nagy István és Fodor Piroska.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!