
Fotó: Boda L. Gergely
A tűzoltósági gyakorlatok hasznosak a lakosság, de főként a gyerekek, fiatalok felkészítése terén – erre a következtetésre jutottak a vészhelyzeti felügyelőség szakemberei, akik többféle szimulációs gyakorlatot szerveztek az utóbbi időben.
2015. november 06., 13:242015. november 06., 13:24
A Nem reszketek egy földrengéskor, A lángok gyerekeket ölnek, Ne barkácsolj, katasztrófához vezethet elnevezésű akciók már bizonyították is hasznosságukat, amennyiben a gyerekek otthonosan mozognak az adott témákban, ismerik a teendőket, tudják, mit miért kell tenni egy veszélyhelyzetben. Ezt erősítette meg a megyei tanfelügyelőség vezetője, Ştefan Someşan is, aki szerint valamennyi megyebeli iskolában végeznek ilyen megelőző, oktató jellegű tevékenységet.
A bukaresti, 32 emberéletet követelő szerencsétlenség után a megyei intézményekben és kereskedelmi társaságoknál ellenőrzéseket tartottak a vészhelyzetiek, s az eredmény az, hogy a vészhelyzetekre fel vannak készülve azok, az egyetlen kifogásolható dolog, hogy még mindig igen kevés a poroltó készülék, ezekből szinte mindenütt be kell még szerezni néhányat.
A vészhelyzeti felügyelőség helyettes vezetője, Călin Handrea ezredes szerint a megyebeli közintézmények 90 százaléka rendelkezik vészkijárattal, amit szükség esetén használni lehet. Azt kell még tudatosítani az emberekben, hogy ismerjék meg ezeknek a kijáratoknak a helyét, a hozzájuk vezető utat, hogy szükség esetén használhassák is azokat. Úgyszintén az embereknek tudniuk kell, hogy tűzvész esetén a legnagyobb veszélyt a pánik kialakulása okozza. A menekülőknek tudniuk kell még, hogy az épület elhagyása közben a talajhoz, padlóhoz legközelebb eső részeken kell haladni, az orrot és szájat valamilyen ruhadarabbal kell eltakarni, s amennyiből lehetséges, ezt a ruhadarabot nedvesítsék meg.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!