Fotó: Veres Nándor
Egy szászrégeni kislánynak is vérdonorokra lenne szüksége, akinél nemrég leukémiát állapítottak meg. Deák Rebeka öt éves és a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórházban kezelik. Bárki adhat vért neki.
2016. szeptember 25., 12:312016. szeptember 25., 12:31
Néhány hete számoltunk be a másfél éves Pánczél Gerda esetéről, akit nemrég limfoid leukémiával diagnosztizáltak. A kislány jelenleg a marosvásárhelyi 2-es számú Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályán fekszik, kemoterápiás kezelés alatt áll, és vérdonorokra van a legnagyobb szüksége. Sajnos nem egyedi esetről van szó, ugyanis három hete utalták be azt a szászrégeni kislányt, akinél szintén leukémiát állapítottak meg. Deák Rebeka ötéves, és ugyancsak vizeletfertőzés gyanújával szállították kórházba szeptember elején – tudtuk meg az édesapjától, Deák Attilától.
„A kislányunk fáradékony volt és sápadt, azt hittük, vizeletfertőzése van. Az orvosnő, amikor megvizsgálta, azonnal beutalta Rebekát, és már másnap kiderült, hogy másról van szó. Az akut limfoid leukémia három hónapja alakult ki a szervezetében, ez idő alatt a csontvelőben 80 százalékban, a vérben 55 százalékban terjedtek el a rákos sejtek” – mondta az édesapa, aki hozzátette, még egy genetikai vizsgálat eredményére várnak. Jelenleg a kórházban fekszik a kislány édesanyjával, kemoterápiás kezelést kap, és kilenc hónaptól egy évig is eltarthat a kezelése.
A családnak vérre van a legnagyobb szüksége, ugyanis naponta kap vért a kislány, hogy folytonos legyen a terápia. A kislány AB+ vércsoporttal rendelkezik, de gyakorlatilag bárki adhat vért a kislány nevére. „Az első napokban azt mondták, hogy csak az ő vércsoportjával megegyező donorokat várnak, mert sürgős volt a vérpótlása, de aztán közölték, hogy bárki adhat. Az a fontos, hogy a következő hetekben, hónapokban is kapjon vért, ezért nem szükséges, hogy mindenki egyszerre jelentkezzen a vérközpontban” – mondta az édesapa. A Maros Megyei Vérközpontban hétköznap 7:30 és 13 óra között jelentkezhetnek a donorok. A kislány állapotával és a véradással kapcsolatban Rebeka édesanyja, Deák Helén hívható a 0748-105.029-es telefonszámon.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!