Vásárhelyi elismerés az ELTE professzorának

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Közép-Kelet Európa kis nemzetei sokkal többet őriztek meg azokból az európai értékekből, amelyekre napjaink nyugat-európai politikusai hivatkoznak – fogalmazott Marosvásárhelyen Szögi László történész, akinek tiszteletbeli doktori címet adományozott a Petru Maior Egyetem.

Gáspár Botond

2016. május 27., 14:572016. május 27., 14:57

A kortárs történetírás területén végzett tudományos és szakmai kiválóságának elismeréseként, valamint Erdély modern kori történelmének megismeréséhez való hozzájárulásáért vehette át a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Doctor Honoris Causa díszoklevelét Szögi László, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tiszteletbeli professzora.

A csütörtöki ünnepségen az egyetem szenátusának elnöke, Cornel Sigmirean mondott laudációt. Hangsúlyozta, a Doctor Honoris Causa cím a legmagasabb kitüntetés, amit tudományos munkásságért megítélhetnek. Elmondta, az 1948-ban Budapesten született Szögi László Magyarország, Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Románia, Németország, Svájc és még számos ország archívumát kutatta fel, elemezte, rendszerezte. „A kutatás egyfajta vallássá vált számára. A történelmi Magyarország területéről származó, Nyugat-Európa számos egyetemén tanult diákok adatait gyűjtötte össze több kötetben, sokszor dolgozott együtt marosvásárhelyi kutatókkal is. Felkutatta a külföldön tanult erdélyieket és az erdélyi románokat is, ezzel pedig megváltoztatta a kommunista rezsim által hangoztatott parasztmúltú gondolkodást, a kommunisták ugyanis akadályozták az értelmiségi múlt felkutatását. Több mint 70 ezer egykori diákról készített adatbázist, irányzatot teremtett, a román és a magyar értelmiségi hagyaték jobb megismerését segítette elő” – fogalmazott Sigmirean.

Szögi László elmondta: a díjnak a személyes elismerés mellett sokkal mélyebb jelentősége van. „Közép-Kelet Európa kis nemzetei sokkal többet őriztek meg azokból az európai értékekből, amelyekre napjaink nyugat-európai politikusai hivatkoznak. Régiónkból nem veszett ki a nemzeti összetartozás, és most nem a nacionalizmusra, hanem inkább a patriotizmusra gondolok. Napjainkban súlyos válsághelyzet van, ezért azt kell figyelni, ami közös célunk és érdekünk, nem azt, ami a múltban elválasztott. Ezen belül pedig kiemelt szerepe lehet a román-magyar kapcsolatoknak, amit az európai és világtörténeti események most kikényszerítik, vagy ha úgy tetszik, elősegítik” – fogalmazott a magyar történész, levéltáros, könyvtáros, aki kutatóként a magyar felsőoktatás 19. századi történetével, a magyar diákok külföldi egyetemjárásával, történeti földrajzzal és az egyházigazgatás történetével foglalkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Új fordulat a mezőméhesi gyilkossági nyomozásban

A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.

Új fordulat a mezőméhesi gyilkossági nyomozásban
2025. július 12., szombat

Folyamatban van egy, a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottjához közelálló személy kihallgatása

Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.

Folyamatban van egy, a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottjához közelálló személy kihallgatása
2025. július 11., péntek

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője

Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője
2025. július 11., péntek

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü

Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák