
Fotó: Boda L. Gergely
Az elmúlt évtizedek hagyományaira épülő és a jövőbe tekintő arcát keresi Marosvásárhelynek két, a városból elszármazott fiatal, Kádár Magor, aki jelenleg Kolozsváron él és tanít, valamint Vlad Zamfir, aki Bukarestben dolgozik.
2015. július 13., 17:052015. július 13., 17:05
Őket bízták meg Marosvásárhely brandjének kialakításával, s a fiatalok szorosan együttműködnek az ötletgazdával, Kikeli Pál önkormányzati képviselővel és Csegzi Sándorral, a polgármester tanácsadójával.
Az első lépésekről a legutóbbi önkormányzati ülésen számolt be Vlad Zamfir. A város brandjének, márkájának kialakításáról Csegzi Sándortól érdeklődtünk: két éve kezdtek el beszélni, egyeztetni erről a tervről, most kezd körvonalazódni az elképzelés.
„Marosvásárhely mai arcát keressük, azt, amely a múltban gyökerezik, de a jövő felé tekint. Ezelőtt száz évvel Bernády meghatározta Marosvásárhely arculatát, ám azóta a város nagyon sokat változott, fejlődött. Most talán sikerül nekünk megrajzolni a következő száz évre érvényes irányvonalát” – fejtette ki Csegzi.
Nemsokára elkezdődik és december végéig tart majd a lakossági kérdőívezés, felmérés, ezzel párhuzamosan pedig a statisztikai adatok elemzése. A munka része lesz, hogy több kiadvány is megjelenik, amelyben a részeredményeket, illetve egy-egy részletet ismertetnek majd. Ezek összefoglaló kiadványok lesznek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon Marosvásárhelyről – mutatott rá Csegzi Sándor.
A polgármester tanácsadója hangsúlyozta: a város brandje nem egy fogalom, hanem egy csomag lesz, amely tartalmazni fogja a város jellegzetes épületeit, felfuttatott termékeit, rendezvényeit, mindent, ami Marosvásárhelyre jellemző, s amire büszkék vagyunk: „Lesznek jelképek, színek, betűtípusok, amelyek a városhoz kötődnek, s amelyeket használhatnak majd a cégek termékeik népszerűsítésekor, vagy a kulturális intézmények plakátjaikon, kiadványaikban. Ezzel egységes képet alakítunk ki a városról, hogy a turista tudja, ez a szín, ez a termék, ez a rendezvény, ez a jelkép Marosvásárhelyt jelenti”.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!