
Fotó: Boda L. Gergely
A 2004. évi 272-es számú gyermekjogvédelmi törvény eddig is szabályozta azon gyerekek jogi helyzetét, akiknek szülei külföldi vendégmunkások voltak. Az újdonságokról a Maros megyei gyermekjogvédelmi főigazgatóság sajtószóvivője számolt be.
2015. október 22., 19:022015. október 22., 19:02
Eddig a külföldön munkát vállalni kívánó szülő kötelessége volt szándékáról értesíteni a helyi önkormányzatokat, valamint írásos nyilatkozatban kellett megneveznie azt a személyt, aki a gyerekére a távolléte alatt vigyáz. Ez a bíróságok keretében működő gyámhatósághoz került. A gyámhatóságok három napon belül határozatot adtak ki, amelyben anélkül, hogy a szülő jogai sérültek volna, legfeljebb egy évig kinevezte az illető személyt a gyerek gondozójának. Az illetőnek felnőtt családtagnak kellett lennie, és megfelelő anyagi és erkölcsi körülményekkel kellett rendelkezzen.
Egy augusztusban hatályba lépett jogszabály ezeket a rendelkezéseket pontosította. Az új törvény értelmében például fontos szerep jut az iskolának. Eszerint minden utolsó negyedévben az iskolák össze kell állítsák a polgármesteri hivatalok szociális osztályai számára azon gyerekek adatainak pontos jegyzékét, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik, de azokat a gyerekeket is fel kell tüntetni a lajstromban, akik egy évnyi vagy annál több külföldi tartózkodás után jönnek haza. A szóban forgó gyerekek nem anyagi gondokkal küzdenek, egyéb jogtalanságok érik őket, és sokan elhagyják az iskolát.
Az idei, harmadik negyedévi hivatalos statisztikák szerint Maros megyében 788 család valamelyik vagy mindkét tagja dolgozik külföldön, ez 1336 itthon hagyott gyereket jelent. Közülük 1289-re rokonok vigyáznak, 56-an pedig valamilyen formában bekerültek a szociális védőhálóba. A Maros Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője, Constantin Doru azt is elmondta: általában nyaranta nő meg a külföldön dolgozási kedv. Jellemző módon a fiatal kamaszok szülei mennek el külföldre dolgozni, és általában a gyerekeket a nagyszülők gondjaira bízzák, akik nem tudják kellőképpen felügyelni a gyerekeket.
Az iskolák összesítései nyomán az önkormányzatok szociális munkásai meghatározott időközönként meg kell látogassák a gyerekeket, és jelentéseket kell készítsenek az állapotukról. Ugyancsak a szociális munkások ellenőrzik azt, hogy a szülők távozásuk előtt 40 nappal valóban értesítették-e az önkormányzatot. Mindez természetesen csak azokra az esetekre vonatkozik, ha a szülők munkaszerződéssel dolgoznak külföldön. A polgármesteri hivatalok alkalmazottai a gyerek iskolai előmenetelét is felügyelik, és amennyiben visszaesést tapasztalnak, írásban jelentik az igazgatónak, osztályfőnöknek, aki fel kell vegye a kapcsolatot az iskolai tanácsadóval. Ha rosszabbodik a gyerek állapota, az önkormányzat értesíti a gyermekjogvédelmet.
Ha a dolgok idáig fajulnak, akkor legtöbbször állami gondozásba kell helyezni a gyereket. Ebben az esetben a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazottainak – a külképviseletek segítségével – meg kell keresniük a szülőket, mivel bele kell egyezzenek abba, hogy gyerekük állami védelem alá kerüljön. A sajtószóvivő úgy tudja, hogy az önkormányzatok ilyen jellegű monitorizálási szolgáltatásai városokon működnek, vidéken emberhiány miatt nehézkesebben, és plusz feladatokat ró az amúgy is kevés számú alkalmazottakra.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!