Fotó: Gligor Róbert László
A református temetőben helyezték örök nyugalomra péntek délután Nyárádszereda egyik legismertebb lakosát, a 96 éves korában elhunyt Jakab Tamást.
2016. október 08., 10:282016. október 08., 10:28
Jakab 1920-ban született Gegesben kilencgyermekes családban, 1949-ben ott volt a nyárádszeredai Nyárád kisipari termelőszövetkezet alapítói között, majd 1954-től szinte harminc évig volt a vállalat vezetője, amely az ő irányítása alatt felvirágzott, az 1970-es években már több mint másfélezer alkalmazottja volt. Ügybuzgó és jó gazda volt, vasakarattal és nemes lélekkel vezette a gyárrá fejlődött szövetkezetet, jelentős érdemeket szerzett a településnek, és minden politikai gáncs ellenére maradandó értékeket hozott létre, a kórház és az új művelődési otthon építésében is tagadhatatlan érdemei voltak.
A temetési szertartáson elhangzott, szerette egyházát, templomát, szerette szülőföldjét és a közösséget, amelyben élt. Isten olyan tálentummal ruházta fel, amellyel élni tudott: kemény kézzel vezette a vállalatot, de szigorúsága mögött a szeretet volt, mindenkin segített, amikor csak tehette. Egyik volt munkatársa így jellemezte: „Született vezető volt”.
A város fejlesztésében, az élet különböző területein végzett kiemelkedően hasznos munkája elismeréséül a nyárádszeredai önkormányzat februárban Bocskai-díjjal tüntette ki Jakab Tamást.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.