Utcajavítások végződtek és kezdődtek

A napokban fejezték be 32 marosvásárhelyi utca teljes felújítását, s újabb 12 korszerűsítését kezdik el, mindezt vissza nem térítendő uniós pénzalapokból végzik.

Simon Virág

2015. április 27., 12:522015. április 27., 12:52

Dana Ijac, a polgármesteri hivatal pályázatokért felelős szakigazgatóságának vezetője elmondta: 2007-ig megpróbálták önerőből korszerűsíteni a főbb utcákat, majd miután meghirdették erre a célra is a régiós pénzalapokat, a marosvásárhelyi városháza is pályázatokat nyújtott be. A most lezárult, immár harmadik sikeres pályázat során 32 utca kapott új aszfaltburkolatot, 27 utcában kicserélték a vízvezetékeket, felújították a járdákat, és elrejtették a villanyhálózatot is.

Dana Ijac közölte, szintén pályázat útján szerették volna megoldani a Tudor lakótelep és a nagykórház közti összekötő út megépítését is. Mivel az erdőn keresztül vezető útra nem kaptak meg minden engedélyt, ezért módosították a projektet, csak a címe maradt meg. A napokban kezdenek hozzá annak a 12 utcának a javításához, amely a városon keresztül összeköti a két városrészt. A tucatnyi utca között van olyan is, mint például a Tulipán utca, amelyet 1982 óta nem javítottak.

Nemcsak az utcákat, hanem a járdákat, s ahol szükséges a víz- és szennyvízvezetékeket is kicserélik. Azonban sem a harmadik, sem a most megkezdett negyedik pályázat során nem alakítanak ki kerékpárutakat. A városháza szakemberei szerint a jelenlegi utcák nem elég szélesek ahhoz, hogy biciklisávokat vegyenek el belőlük.

Az útfelújításról beszámoló sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a napokban elkezdett tucatnyi utca – Jeddi, Merészség, Tulipán, Glória, 1918. december 1., volt Gecse Dániel (Ştefan cel Mare), Bolyai, M. Kogălniceanu, Petőfi tér, Bernády György tér, volt Klastrom (Mihai Viteazu), Gheorghe Marinescu, Mihai Eminescu park – korszerűsítését év végéig be kell fejezni. Így megtörténhet, hogy éjjel-nappal fognak dolgozni, és ez zavaró lehet a környék lakói számára. Azt is megtudtuk, hogy a nyári vakációban, a munkálatok során  teljesen lezárják majd a forgalom elől a Klastrom utcát, és a gépkocsikat a vár mellé fogják átirányítani. 

Jelenleg a marosvásárhelyi városháza szakigazgatósága azokat a pályázatokat állítja össze, amelyekkel az elkerülőutak megépítéséhez szükséges összeget tudják lehívni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés