Ünnepelt Csejd református gyülekezete

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A csejdi református gyülekezetnek az újkenyér utáni vasárnapon is volt miért hálát adnia. A település műemlék templomának padjaiban ünneplőbe öltözött helyiek és tiszteletbeli meghívottak adtak hálát az orgona és a szószékkorona megújulásáért, és hivatalosították a felvidéki Karvával a testvér-települési kapcsolatot.

Vass Gyopár

2015. szeptember 07., 13:362015. szeptember 07., 13:36

A katartikus, bátorító hangvételű istentiszteletet Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta. Arról is beszélt, hogy takaréklángon pislákolva nem lehet lángot gyújtani, és „félütemekkel nem lehet magyar embernek lenni”.

Ezután Bíró Jenő helyi lelkipásztor vette át a szót. „2004 tavaszán elkezdtünk valamit, aztán mára értünk a végére az Úr kegyelmének köszönhetően, aki Mihály Ferenc restaurátort és Pozsár Róbert orgonaépítőt indította erre a nemes, értéket megmentő, csodálatos munkára. Röviden: templomrestaurálás, imaház, gyülekezeti terem, székelykapu, tereprendezés” – összegezte az elmúlt évek legjelentősebb megvalósításait a lelkipásztor, hozzátéve, hogy az emberek által eltervezett, és külföldi-belföldi adakozók támogatásaiból megvalósultak nem Isten tudta nélkül történtek.

A fentiek folytatásaként fogalmazta meg gondolatait Szalkay László szigetszentmiklósi református lelkipásztor: „A múltból örökölt tárgyak szépek, hasznosak, de múzeummá válik, ha nincs benne élő gyülekezet”, majd az apostol szavaival emlékeztette az ünneplő gyülekezetet arra, hogy „Istennek temploma mi vagyunk”.

Sőreg Norbert Jászkarajenő-Törtel református lelkésze a hit tisztaságáról beszélt, majd Lőrincz Lehel orgonajátéka után Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében Tóth Bernadett konzul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: az orgonának megvan az a képessége, hogy amikor megszólal, mindenkit énekre bátorított, és a hangszerek királynőjének hangja mindig ünnepélyessé teszi az istentiszteleteket, a házasságkötéseket, a keresztelőket  – az élet legfontosabb eseményeit. „Kívánom, hogy a hangja ezután is még hosszú időn át tölthesse el örömmel és szépséggel az itt élők szíveit” – hangzott a konzuli jókívánság.

Ezek után a Maros Megyei RMDSZ képviselőjének beszéde következett volna, de mivel a szövetséget senki nem képviselte az ünnepélyes rendezvényen, Balog Virág Székely János Zene című szavalata következett. Majd Sófalvi Szabolcs polgármester szólt a jelenlévőkhöz : „meggyőződésem, hogy szükségünk van Istenre, erős családokra és a felebaráti szeretetre, az erős közösségekre”. A hitét megvalló és mindennap megélő elöljáró beszédét a fel a fejjel csejdiek biztatással zárta.

A felvidéki Karváról Duka Gábor polgármester  arról a tíz évvel ezelőtti élményükről mesélt, amikor először láttak erdélyi embert, és hogy mekkora egymásra találást jelentett ez. A 2007 óta Erdélybe rendszeresen látogató polgármester elmondta, nemcsak Csejddel, hanem a községközponttal, Marosszentgyörggyel is hivatalosítják a testvértelepülési kapcsolatot. Ezek után Csíky Csaba zeneszerző, orgonaművész, tanár beszélt röviden az orgona sajátosságairól, majd az általa vezetett vártemplomi Musica Humana női kamarakórus lépett fel. Előadásuk után a szószékkoronát restauráló Mihály Ferenc rövid ismertetője következett, majd a  díszoklevelek kiosztása előtt a Bíró Jenő vezette Sola Musica kórus hangja töltötte be a teret.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés