
Fotó: Haáz Vince
A csejdi református gyülekezetnek az újkenyér utáni vasárnapon is volt miért hálát adnia. A település műemlék templomának padjaiban ünneplőbe öltözött helyiek és tiszteletbeli meghívottak adtak hálát az orgona és a szószékkorona megújulásáért, és hivatalosították a felvidéki Karvával a testvér-települési kapcsolatot.
2015. szeptember 07., 13:362015. szeptember 07., 13:36
A katartikus, bátorító hangvételű istentiszteletet Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta. Arról is beszélt, hogy takaréklángon pislákolva nem lehet lángot gyújtani, és „félütemekkel nem lehet magyar embernek lenni”.
Ezután Bíró Jenő helyi lelkipásztor vette át a szót. „2004 tavaszán elkezdtünk valamit, aztán mára értünk a végére az Úr kegyelmének köszönhetően, aki Mihály Ferenc restaurátort és Pozsár Róbert orgonaépítőt indította erre a nemes, értéket megmentő, csodálatos munkára. Röviden: templomrestaurálás, imaház, gyülekezeti terem, székelykapu, tereprendezés” – összegezte az elmúlt évek legjelentősebb megvalósításait a lelkipásztor, hozzátéve, hogy az emberek által eltervezett, és külföldi-belföldi adakozók támogatásaiból megvalósultak nem Isten tudta nélkül történtek.
A fentiek folytatásaként fogalmazta meg gondolatait Szalkay László szigetszentmiklósi református lelkipásztor: „A múltból örökölt tárgyak szépek, hasznosak, de múzeummá válik, ha nincs benne élő gyülekezet”, majd az apostol szavaival emlékeztette az ünneplő gyülekezetet arra, hogy „Istennek temploma mi vagyunk”.
Sőreg Norbert Jászkarajenő-Törtel református lelkésze a hit tisztaságáról beszélt, majd Lőrincz Lehel orgonajátéka után Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében Tóth Bernadett konzul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: az orgonának megvan az a képessége, hogy amikor megszólal, mindenkit énekre bátorított, és a hangszerek királynőjének hangja mindig ünnepélyessé teszi az istentiszteleteket, a házasságkötéseket, a keresztelőket – az élet legfontosabb eseményeit. „Kívánom, hogy a hangja ezután is még hosszú időn át tölthesse el örömmel és szépséggel az itt élők szíveit” – hangzott a konzuli jókívánság.
Ezek után a Maros Megyei RMDSZ képviselőjének beszéde következett volna, de mivel a szövetséget senki nem képviselte az ünnepélyes rendezvényen, Balog Virág Székely János Zene című szavalata következett. Majd Sófalvi Szabolcs polgármester szólt a jelenlévőkhöz : „meggyőződésem, hogy szükségünk van Istenre, erős családokra és a felebaráti szeretetre, az erős közösségekre”. A hitét megvalló és mindennap megélő elöljáró beszédét a fel a fejjel csejdiek biztatással zárta.
A felvidéki Karváról Duka Gábor polgármester arról a tíz évvel ezelőtti élményükről mesélt, amikor először láttak erdélyi embert, és hogy mekkora egymásra találást jelentett ez. A 2007 óta Erdélybe rendszeresen látogató polgármester elmondta, nemcsak Csejddel, hanem a községközponttal, Marosszentgyörggyel is hivatalosítják a testvértelepülési kapcsolatot. Ezek után Csíky Csaba zeneszerző, orgonaművész, tanár beszélt röviden az orgona sajátosságairól, majd az általa vezetett vártemplomi Musica Humana női kamarakórus lépett fel. Előadásuk után a szószékkoronát restauráló Mihály Ferenc rövid ismertetője következett, majd a díszoklevelek kiosztása előtt a Bíró Jenő vezette Sola Musica kórus hangja töltötte be a teret.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!