
Fotó: Antal Erika
Fennállásának 69. esztendejét ünnepelte hétfőn Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetem. Ebből az alkalomból díszokleveleket adtak át, és évfolyam-találkozót tartottak az 50 évvel ezelőtt végzettek számára.
2015. április 27., 16:442015. április 27., 16:44
2015. április 27., 16:452015. április 27., 16:45
Ma már nemcsak színészeket képeznek az egyetemen, mint 69 évvel ezelőtt, hanem rendezőt, bábszínészt, dramaturgot, de működik kommunikáció és média szak, zenepedagógia, látványtervezés, koreográfia is – hangzott el az ünnepi rendezvényen. Sorin Crișan rektor köszöntőbeszédében azoknak is megköszönte a munkát, akik a háttérben, a függönyök mögött, reflektorfényen kívül dolgoznak, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy sikeres legyen az egyetem, hogy a diákok, tanárok, művészek megvalósíthassák céljaikat. Ennek a köszönetnek a kifejezéseként díjazták Jánosi Mária Magdolnát, az egyetem főkönyvelőjét, illetve Bordy Alíz titkárságvezetőt. Koós Anna docens Joanne Kathleen Rowling írónőt, a Harry Potter nagysikerű sorozat szerzőjét idézte, aki arra biztatta a diákokat, hogy ne hallgassanak a szüleikre, a tanáraikra, akik biztos pályán szeretnék elindítani őket, hanem saját elképzeléseiket, vágyaikat kövessék. „Egyet tudok érteni vele, nem csak azért, mert ennyire sikeres íróval butaság lenne nem egyetérteni, de azért is, mert ezen az egyetemen csak a sikert értékelik, a középszerűségnek nincs helye” – fogalmazott Koós Anna.
Az egyetem támogatásáért hálából a szenátus tiszteletbeli tagjának nevezték ki Takács Csabát, a Communitas Alapítvány elnökét, aki egy bejelentést is tett ebből az alkalomból: az alapítvány két ösztöndíjat hirdet meg minden évben egy-egy diák számára, függetlenül attól, hogy milyen szakon tanul az illető. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a feltételrendszert ezután fogják kidolgozni – tette hozzá. A másik tiszteletbeli tagja a szenátusnak Dan Mașca marosvásárhelyi üzletember, aki szintén sokat tett és tesz az egyetemért, a művészeti oktatásért.
Az ötven évvel ezelőtt végzetteket Kovács Levente rendező, az egyetem volt tanára szólította a színpadra. Az 1965-ben végzett tizennégy hallgató közül Bányai Irén, Botár Endre, D. Vásárhelyi Katalin, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Krausz (Kuti) István lépett fel azokra a deszkákra, ahonnan pályájuk elején mindannyian elindultak. Kovács Levente felsorolta, hogy milyen produkciókban játszottak, számos olyan emléket idézve fel, amelyek megkönnyeztették, illetve amelyek megnevettették a jelenlevőket.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!