
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte meg a szabédi kis református gyülekezet a hívek közmunkájával renovált templom újjászentelését.
2015. november 23., 23:002015. november 23., 23:00
2015. november 23., 23:072015. november 23., 23:07
Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese ünnepi beszédében elmondta: Isten nem holmi gépezetnek, eszköznek tekinti az embert, hanem partnerként kezeli. Ennek a partnerségnek az eredménye a szabédi kis templom születése is.
„Nincs olyan személy az itt ülők közül, aki ne tudná, mennyit vándoroltunk a pusztában, sokszor reménytelenül, elbizonytalanodva, de Krisztus erejébe kapaszkodva. És Istennek hála, megérkeztünk az Ígéret földjére, és már van otthona lelkünknek és hajléka közösségünknek!” – mondta a szabédiak fiatal lelkipásztora, Imreh Jenő, mintegy köszönetet is mondva új gyülekezetének a példás összefogásért.
A reformátusok igyekezetét méltatta személyes hangvételű felszólalásában Jenei Sándor is, a jóval nagyobb unitárius közösség lelkésze, aki az utóbbi másfél évtizedben végigkövette a szomszéd gyülekezet templomépítési törekvéseit és megvalósításait.
A református templom története
A mezőségi színmagyar falu domboldalán mindig két templom volt látható: a nagy, unitárius templom, és kissé távolabb a református templom, a mellette álló, fából ácsolt haranglábbal. A jelenlegi, tíz évvel ezelőtt felszentelt hajlék immár a harmadik, amit a bő három évszázados múltra visszatekintő szabédi reformátusok építettek maguknak. Az elsőt a 19. század végén rakták össze vályogból, tornyát meg fából. Az 1977-es földcsuszamlást követően a maroknyi gyülekezet családi házakban talált menedéket, majd ’89 után a magraktárt vásárolta meg és alakította istenházává. Mivel ez sem volt képes sokáig dacolni az idővel, a helybéliek úgy döntöttek: telket vásárolnak és új hajlékot építenek. Ebben jelentős szerepet vállalt Rácz Gyula néhai lelkész, aki betegen, megromlott látással és hallással, de csodálatra méltó hittel köveket mozgatott meg azért, hogy híveinek templomot építhessen. Pap Gézában, Ötvös Józsefben és Fazakas Margitban, a kor püspökében, esperesében, illetve gondnokában készséges partnerekre lelt, olyan emberekre, akik felkarolták a sokak által túl merésznek tartott tervet. Az új templomot 2005. november 22-én szentelték fel. A néhány hetes közmunkával felújított hajlékot pontban rá tíz évre szentelték újra.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!