Újabb tüntetést szerveznek a légszennyezés ellen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Újabb utcai tüntetést hirdet a Stop Azo! közösség. A vegyipari kombinát légszennyezése elleni tiltakozó akció szombaton délben 12 órakor kezdődik a marosvásárhelyi régi városháza előtt.

Szucher Ervin

2015. október 14., 17:042015. október 14., 17:04

Hamar Alpár Benjámin társszervező portálunknak elmondta, hogy ezúttal minden egyes politikai pártot is meghívnak és képviselőiknek szót adnak, hogy „vezetőink valljanak színt”. Hamar már most tisztában van azzal, hogy egyes politikusoknak kínos lenne az Azomureş kártékonyságáról beszélni, mint ahogy a gyár, állandó fenyegetés alatt lévő alkalmazottainak is lehetetlen csatlakozni az amúgy békés akcióhoz.

A kombinát egyik szakszervezete, az Alternativa 2000 már korábban jelezte, hogy mihelyt az Azomureş-ügy politikai csatározásokra kínál táptalajt, nem kívánnak részt venni semmiféle kerekasztal-beszélgetésen vagy a légszennyezéssel kapcsolatos akción. „Úgy érzem, egyesek kezdenek már magyar–román kérdést csinálni az egyébként mindannyiunk ügyének számító légszennyezésből. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne csússzon át etnikai vitába ez az ügy” – tette hozzá Hamar Alpár Benjámin, amikor jeleztük, hogy az eddig tiltakozási felhívásaik sokkal több magyar embert mozgattak meg, mint románt.

A Stop Azo! idei harmadik utcai tüntetése egy „légcsendes” időszakban jön. A vegyipari kombinát immár hetek óta nem szennyezi Marosvásárhely levegőjét – jelentette ki portálunk érdeklődésére Dănuţ Ştefănescu, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője. Az igazgató tudomása szerint azért jóval vékonyabb a megszokotthoz képest az Azomureş füstje, mert majdnem a teljes vegyi üzem leállt. „Egy részét korszerűsítik, a másikat pedig javítják, az évi, rendszeres felülvizsgálatot végezve” – magyarázta Ştefănescu. A környezetvédelmi szakember úgy értesült a vállalat vezetőségétől, hogy az év végéig nem is indítják újra azokat a részlegeket, melyek a legtöbb kellemetlenséget okozták. Ezek felújításán jelenleg gőzerővel dolgoznak.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi történt egy hónappal korábban, szeptember 18-án, egy pénteki napon, amikor az idén sokadszorra lepte el elviselhetetlen füst és tömény bűz Marosvásárhelyt és környékét. Amint az igazgató korábban is elmondta, azon a hétvégi napon meghibásodott az ügynökség, a kombináttal szemben állomásozó mérőautója, így értelemszerűen nem sikerült megállapítani a légszennyezés mértékét. Ugyanaznap a kombinát mérőműszere sem működött. „Az autóba elhelyezett mérőműszert sikerült öt-hat nap alatt megjavíttatni, azóta sem azzal, sem a kombináttal nem volt gond. Reméljük, hogy nem is lesz” – fejtette ki Dănuţ Ştefănescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés