Fotó: Kelemen Sándor
Marosvásárhelyen a volt István király, jelenleg Gheorghe Marinescu utcában, a Fül-Orr-Gége kórház előtt jókora gödör keletkezett az aszfalton. Egy szemfüles járókelő egy jól látható faágat helyezett el benne, hogy figyelmeztesse az arra járó autósokat.
2016. augusztus 06., 16:412016. augusztus 06., 16:41
A gödörbe állított faág fotóját többen is megosztották Facebook-on, erre reagálva a marosvásárhelyi városháza sajtószóvivője, Cosmina Pascan elmondta, hogy az első helyszíni terepszemle után a szakemberek azt nyilatkozták, hogy a tavaly leaszfaltozott úton tátongó gödröt egy régi vízvezeték meghibásodása és az abból kifolyó víz okozta.
A városháza szakosztályának vezetője Dorin Popistan megígérte, hogy szombaton megpróbálják betömni a gépjárművekre és autóbuszokra is veszélyes gödröt.
Korábban egy ennél nagyobb, legalább egy méter hosszú, s majdnem ugyanolyan széles gödör tátongott a Párkány negyedben, ami a hajdani távhő- és egyéb vezetékek alagútszerű tetőrészének beszakadása miatt keletkezett. A környéken lakók faággal próbálták meg jelezni, hogy életveszélyes gödör tátong ott, ám egy fiatalember belehajtott autójával. Ennek nyomán táblával jelölték ki, majd miután azokat kétszer is ellopták, a lapunkban megjelenő cikkek után a városháza betömette azt.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!