A prefektúra megtámadta az iskolahálózatról szóló marosvásárhelyi határozatot, amelynek része volt a református óvoda is, s emiatt újra el kell fogadni a városháza és az egyházi intézmény közötti szerződést. Erről is szavaznak csütörtöki rendkívüli ülésükön a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
2015. október 13., 18:162015. október 13., 18:16
A marosvásárhelyi református óvoda 2011-ben alakult a Református Kollégium intézményeként, és a cserealji református gyülekezet fogadta be. A kis és nagycsoportos gyerekeknek épült emeletes óvodaépület fenntartási költségeinek egy részét a szülők törlesztették, egészen addig, míg 2013 őszétől a marosvásárhelyi önkormányzat átvállalta a rezsiköltségeket. Ezzel mentesítette a szülőket és a református egyházat is a fenntartási költségektől.
Az akkor megkötött szerződést 2014 szeptemberében újították meg három évre. Csakhogy időközben a Maros Megyei Prefektúra megtámadta a helyi tanács iskolahálózatról szóló határozatát, amely tartalmazta a református óvodát is. A közigazgatási bíróságon az ügyet még tárgyalják, döntés nem született, de az óvoda vezetősége kérte, hogy kössenek új szerződést, annak érdekében, hogy biztosítsák az oktatási-nevelési munka folytonosságát. Peti András alpolgármester, aki a tervezetet benyújtotta, fontosnak tartja, hogy a szerződést megújítsák, vállalva, hogy törlesztik az oktatási intézmény közköltségét. Javaslata szerint a városháza három évre, 2018. június 30-ig érvényes szerződést kellene kössön a református egyházzal.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!