
Fotó: Facebook
Új elnököt választottak a Maros megyei gyógyszerészek szakmai szervezetének élére. A tisztséget márciustól betöltő Nicoleta Radu dinamizálni, aktivizálni szeretné a tevékenységet.
2016. április 06., 13:452016. április 06., 13:45
Tavasszal szervezték a gyógyszerészek szakmai szervezetének, a Gyógyszerészi Kamara (Colegiul Farmaciștilor) választásait. Ennek eredményeképpen a 663 tagot tömörítő Maros megyei fórum élére az 51 éves Nicoleta Radu (fotó) személyében új elnök került, aki a Romániai Gyógyszerészi Kamara Országos Tanácsa végrehajtó testületének alelnöki tisztségét is betölti.
A szakember kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a többi szakmai szervezettel és a szabályozó hatóságokkal való együttműködésre, valamint szorosabbá akarja fogni a kapcsolatot az egyetemi hallgatókkal és a külföldi szakemberekkel. Nicoleta Radu – elmondása szerint – egy jól működő szervezetet vett át (a Romániai Gyógyszerészek Gálájának 2012-es, első kiadásán a legaktívabb kamara címet nyerte el), amely az elmúlt években törvénykezdeményezésekkel is felhívta magára a figyelmet, és aktívan részt vesz az egészségügyi miniszternek a gyógyszerészeti jó gyakorlati szabályzatra vonatkozó 2010. évi 75-ös számú rendeletének kivitelezésében.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!