Fotó: Gálna Zoltán
Nagyszerű nyarat tudhatnak maguk mögött az Együtt a Rákos Gyermekekért Egyesület munkatársai és a programjaikon résztvevők.
2016. szeptember 21., 12:092016. szeptember 21., 12:09
2016. szeptember 21., 12:532016. szeptember 21., 12:53
Hetekkel ezelőtt már beszámoltunk az Együtt a Rákos Gyermekekért Egyesület által a lengyelországi, úgynevezett Onko-olimpiára kijuttatott, Romániát képviselő marosvásárhelyi csapat sikereiről. Az egyesület elnöke, Farczádi Gabriella szerkesztőségünkbe eljuttatta az idei nyári programok beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a sportviadal mellett sikerült megvalósítaniuk szinte az összes kitűzött tervet.
Júniusban a rákos megbetegedésben szenvedőkkel foglalkozó egyesületek szövetségének országos találkozóján vettek részt Brassóban – hattagú csapattal, köztük gyermekorvosok, gyógyszerészek, ápolók és szülők –, és a legújabb orvosi felfedezésekről, innovatív kezelési módszerekről hallhattak előadásokat, valamint elvárásaikat is megfogalmazták: a betegek kapjanak olyan kezelést, amilyent az Európai Unió többi országában nyújtanak, és a helyi orvosok európai szintű feltételek között tudják elvégezni munkájukat itthon is.
Júliusban a Görgényi-havasokban a Bogdán menedékháznál tartották a negyedik Champ Camp tábort. Az egyhetes rendezvény idei témája A világ körüli utazás volt, a gyerekek útlevelet kaptak, amellyel minden nap más kontinensre utazhattak. A játékok, a sporttevékenységek, a karnevál, a túrázás, a kincskeresés, a kalandpark, a versenyek és a tábortűz megérdemelt ajándék volt a tizenöt túlélő szuperhős, szüleik, testvéreik, az önkéntesek és az egészségügyi munkatársak számára egyaránt.
„Valahol az ég és a föld határán úgy éreztük, hogy csak egyetlen küldetésünk van: ünnepelni és élvezni az életet. A csodálatos táj, a fenyő illata, a magas hegyek, a csicsergő madarak és a tiszta kék ég megtöltötték lelkünket tisztasággal, csenddel és fénnyel, este pedig az ég annyira közel volt, hogy szinte megérintettük, a csillagok pedig megmutatták, hogy mit jelent a végtelen” – írja Farczádi Gabriella, hozzátéve: álomszerű napokat éltek meg a gyerekek, akik korábban minden idejüket a kórházi ágyban töltötték a betegséggel küzdve. „Győztek, és egy új életet kaptak, ahol a mosoly igazi, a nevetés szívből jön, ahol mindenre van megoldás és a hála végtelen” – vallja az egyesületi vezető.
Augusztusban került sor a rákbetegségből kigyógyult gyerekek és fiatalok varsói Onko-olimpiájára, amelyre a tavaszi meghívás óta lelkiismeretesen készült az öt résztvevő és szüleik, edzőik. Több sportágra lehetett jelentkezni, a vásárhelyiek az úszás, az atlétika és a tollaslabda mellett döntöttek, 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel tértek haza. „Az Onko-olimpián való részvétel az egyesület Back in the Game projektjéhez tartozik, amellyel arra ösztönözzük a rákos megbetegedésből helyrejött gyerekeket, hogy sportoljanak, ugyanis ezáltal sokkal gyorsabban felépülhetnek mind fizikailag, mind mentálisan és érzelmileg” – ismertette Farczádi Gabriella.
Emellett néhány kívánságot is teljesítettek a Silver Boksz projekt keretében, és a Vásárhelyi Forgatagon is részt vettek, továbbá rendszeresen látogatták az éppen kórházban, kezelésen lévő gyerekeket. Az őszi hónapokban pedig újabb szép és érdekes projektekkel rukkolnak elő.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!