Tűzoltóautóval gazdagodott Kerelőszentpál

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Teljesen felszerelt, az uniós előírásoknak is megfelelő tűzoltóautóval gazdagodott szerdán Kerelőszentpál község. Az életmentő autót a község területén 2007-ben megtelepedett Hirschmann cég adományozta.

Simon Virág

2016. július 06., 16:502016. július 06., 16:50

A ma már 1909 személyt foglalkoztató kábelgyár osztrák vezetője, Mayer Thomas az átadási  ünnepségen elmondta: otthon érzik magukat a községben, az elmúlt években gyarapodni, fejlődni tudtak, s ezért hálásak a községben élőknek, akik közül sokan a gyáraikban dolgoznak, de a község vezetőjének, Simon István polgármesternek is. „Azt kívánom, hogy ezt a modern autót, amelyet az anyavállalat két tűzoltója hozott el Szentpálra, csak a gyakorlatok és képzések során használják, soha ne élesben” – mondta az igazgató.

A cég helyi igazgatója, Sebastian Paul Ilea köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy az ország sokkal jobban tudott volna fejlődni, ha a város és községvezetők legalább harminc százaléka a szentpáli községvezetőséghez hasonlóan viszonyulna a befektetőkhöz, s megértené, hogy támogatni és segíteni kell őket, biztatni, hogy még több munkahelyet teremtsenek.

Simon István polgármester az adományként kapott tűzoltóautó fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy van a községnek egy önkéntes tűzoltócsoportja, a szennyvíztiszító karbantartója is hivatásos tűzoltó volt, így lesz, aki használja az életmentő járművet. „Hála Istennek tűz ritkán üt ki a községben, legutóbb tavaly volt szükség oltásra, de azért évente egyszer-kétszer erre is használnunk kell majd az autót. De ami ennél is fontosabb, hogy olyan pumpával rendelkezik, amellyel  áradások, árvizek esetén – mint amilyennel az elmúlt hetekben is küszködtünk – kiszivattyúzhatjuk a vizet, iszapot a pincékből, házakból, udvarokból. Örvendünk ennek a járműnek, amely akár tíz önkéntes tűzoltót is tud szállítani egy időben, s amelynek ugyan víztartálya nincs, de csatlakozni tud a községszinten mindenhol meglevő utcai vízcsapokhoz” – vázolta a községvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen