
Fotó: Gligor Róbert László
Turisztikai képzés zajlik a héten Vármezőben a Nyárád- és Maros mente turisztikai szereplői számára, a hétvégén pedig jó példák megtekintése végett kirándulásra is sor kerül.
2014. november 27., 17:582014. november 27., 17:58
A LEADER-program 421. intézkedése keretében zajlik együttműködési projekt a nyárádmenti és Maros-menti LEADER egyesületek között. Mindkét szervezet úgy gondolja, hogy a turizmus lehet térségeikben a fejlesztési folyamatok kitörési lehetőségei, és abban is egyetértettek, hogy a két térség turisztikai erőforrásai egymást kiegészítik: a Nyárádmentén a természeti, agro-, öko- és faluturizmusról beszélhetünk, a Maros mentén ezt főleg a kastélyturizmussal tudják pótolni. Egyezik a véleményük, hogy az együttműködést először a szomszédokkal kell elkezdeni, mert a rendszer merevsége miatt jelenleg lehetetlen nemzetközi együttműködéseket kivitelezni a LEADER keretében – részletezte a tudnivalókat Antal Zoltán, a nyárádmenti egyesület ügyvezetője.
Ez a projekt egy integrált nyárádmenti fejlesztési láncba illeszkedik, amelybe beletartozik olyan a kistérségi jellegű projekt is, mint a nyárádremetei információs központ létrehozása, népszerűsítő anyagok, a térség internetes ismertetése, később pedig egy elektronikus foglalási rendszer is kiépülhet – mondta el Antal Zoltán. A LEADER támogatásával a következő három hónapban újabb képzési projektek lesznek, abban is lesz turisztikai téma. Tavaszra, a folyamat végére összetett turisztikai csomagok jönnek létre, amelyek nem egy-egy turisztikai pontot vagy szolgáltatót reklámoznak, hanem komplex nyárádmenti ajánlatokat kínálnak az év különböző szakaszaiban, és remélhetőleg a Nyárádmente csakhamar turisztikai desztinációvá válik.
Eddig nem jött még létre egy egységes székelyföldi egyesület, de remélhetőleg egy-két éven belül beszélhetünk egységes turisztikai desztináció-menedzsment egyesületről, egységes stratégiáról és online jelenlétről, és ezeknek részese lesz a Nyárádmente is – fejezte ki reményét Antal Zoltán.
A hét folyamán zajló képzéssorozattól sokat várnak a résztvevők. A gernyeszegi Grandlion panzió munkatársa, Kulcsár Krisztina együttműködést remél a Maros menti turisztikai vállalkozók részéről, hogy közösen tudják hallatni hangjukat és megvédeni érdekeiket. Ez a képzés elméleti tudást biztosít, és az internetes reklám és marketing fontosságára is rávilágított. A nyárádszentbenedeki Nemes panzió tulajdonosa, Nemes Melinda rengeteg hasznosítható információt sajátított el, és őszintén örül, hogy találkozhattak és megismerkedhettek a térség vendégfogadói. Ha ezután is találkoznak, sikerülhet közösen járható utakat találni, mert semmiképpen nem versenytársai, hanem kiegészítői és partnerei kell legyenek egymásnak.
Janka Béla, a mikházi Reneszánsz panzió tulajdonosa már tíz évvel ezelőtt szorgalmazta a kistérségi összefogást, de akkor nem akadt rá „vevő”, most örül, hogy mindenki belátja: régióban kell gondolkodni, hogy idevonzhassák a turistákat. Még mindig vannak, akik saját ötleteiket rejtegetik, építgetik, és az eddigi keserű tapasztalatok miatt ezt a kezdeményezést is fenntartásokkal fogadták egyesek, de így nem lehet eredményesen dolgozni. A projekt végén remélhetőleg jó irányba mozdulnak el a dolgok – tette hozzá a vállalkozó.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!